A baróti önkormányzatnak is komoly gondot okoz a nemrég elfogadott, a helyi közigazgatás intézményeinek egy egész sor kiadást megtiltó kormányrendelet: beruházásokat nem fizethetnek ki és nem kezdhetnek el újakat. Kérdéses, hogy az év végi rendezvények megtarthatóak-e. Vásár, Mikulás-járás, karácsonyi készülődés lesz, de csak szerény körülmények között, hiszen költeni azokra sem szabad.
Benedek-Huszár János polgármester szerint öröm az ürömben, hogy a szigorítások semmilyen tekintetben nem vonatkoznak az uniós pénzből megvalósuló munkálatokra, így azok folytatódhatnak, az elvégzett munka pedig kifizethető. Ilyen mindössze egy van a városban, a Millennium Park, az ANL-tömbház környékének rendezését, valamint a Keserű Mózes utca első 178 méterének aszfaltozását tartalmazó tervezet. Az utca kész, a Millennium-emlékmű környékén még kevés tennivaló akad, nagyobb elmaradás az állami alapból épült tömbház környékén van, de a kivitelező biztosította a városházát, határidőre minden elkészül. „A tiltások nem érintik az uniós projekteket, mert azok befejezése a kormány számára elsődleges érdek. Nekünk is az, mindent elkövetünk, hogy kész legyen, ki legyen fizetve és el legyen számolva december végéig” – mondotta a városvezető.
A Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében épül a Baróti Szabó Dávid Középiskola új épülete, és ebből modernizálják a felsőrákosi főutat is. A polgármester úgy véli, gyakorlatilag nincs már remény arra, hogy az illetékes minisztérium idén egyetlen számlát – legyen az régebbi, akár szeptemberi is – kifizessen. A mindkét beruházást végző kivitelezővel arról tárgyalnak, megoldható-e, hogy tovább dolgozzon úgy, hogy az eddig megszokottól eltérően, azaz ne egy-két hónappal később, hanem bő fél év múlva, valamikor április környékén fizessenek. Az önkormányzat számára is pénzügyi gondot jelent ez a késés, mert abban bízva, hogy hamarosan fizet a minisztérium, félmillió lejből meghitelezték a kivitelezést, amit most nem, csak valamikor tavasszal kapnak vissza.
A kórház udvarának felújítását szintén akadályozza a kormányrendelet. A városháza szerette volna, ha a tanácstagok jóváhagyják a közbeszerzés dokumentációját, ezért napirendre tűzték a vonatkozó tervezetet, ám végül – mivel új beruházások elkezdése is tiltva van – halasztják.
Hasonló a helyzet a miklósvári óvoda orvosi rendelővé alakításával. Mert bár igaz, hogy az nem jár jelentős kiadással – közbeszerzést sem kell kiírni rá, mert értékküszöb alatt van –, de még így is tiltott a szerződéskötés.
A megvonások ellenére akadnak olyan fejlesztések, amelyek előkészítése azért folytatódik. „Több olyan projekt van, amelyek eljutottak a kivitelezési tervig, sőt, az építési engedély szakaszáig. Köztük az, amelyik hét utca felújítását tenné lehetővé. A Saligny-programnál pályáztunk erre, s bár ott nem nyert, nem álltunk meg, múlt hónapban kibocsátottuk az építési engedélyt, amennyiben pedig akad pénz, akár részletekben is, megvalósítjuk ezt a hétmillió lejes beruházást” – mondotta Benedek-Huszár János.
Nemrég hagyták jóvá azt az utolsó határozatot, amely – szintén Saligny-pénzből – a baróti víz-, szennyvíz- és esővíz-elvezető hálózat létesítését teszi lehetővé nyolc kilométeres szakaszon. A jövő héten továbbítják a dokumentációt, majd megkötik a finanszírozási szerződést és elindítják a közbeszerzést, hogy tavasszal kezdődhessen a munka.
Elkészült a hulladékgyűjtő kivitelezési terve, a napokban ezt is küldik Bukarestbe, mire a jóváhagyás megérkezik, az építési engedéllyel is rendelkezni fognak – mondotta az elöljáró. A hónap végére készül el a 12 A és B tömbházak hőszigetelésének kivitelezési terve. A fiataloknak szánt, tizenkét lakást magában foglaló ingatlan műszaki terve kész, várják a jóváhagyást, hogy még a télen megejthessék a közbeszerzést.