Siratja – csobogással – azokat a balga nacionalista személyeket, pártokat, szervezeteket, akik nem tudják, mit cselekednek. Mert ha a hős román halottakra akarnának emlékezni, azt méltóságteljesen tennék – de tényleg nem ez a céljuk, hiszen ott nem a román haderők katonái nyugszanak. Ezt próbálják Mihai Târnoveanu irányítása alatt cirkuszi mutatványokkal, piknikezéssel, agitációs brigádok kurjongatásával elfedni. Az Úzvölgyében eltemetett német, osztrák és székely magyar hősi halottak pedig nem tudnak békében nyugodni a fúrógépek, láncfűrészek, betonkeverők zajától...

E tevékenységek és a látszat fenntartásáért pedig csatát is kell vívni. 2019-ben a haditemető faragott székely kapuját rohanták le és törték össze, így foglalták el a sírkertet. A háborút az 52 betonkereszt „beszentelésével” folytatták, amelyeket ugyan egy, a törvénytelenségüket kimondó bírósági ítélet után el lehetett távolítani, de nemsokára újabb csata kezdődött, amelynek során 151 könnyű fakeresztet állítottak fel a nem ott nyugvó román hősöknek; ezen a helyen ünnepelnek (mert a megemlékezés nem ilyen) időnként a Calea Neamului és a Frăția Ortodoxă szervezetek segítségével oda verbuvált regáti, moldvai polgárok.

A székely magyarok minden évben augusztus 26-án emlékeznek meg a szovjet hadsereg 1944-ben történt betörése során lemészárolt, több mint 300 székely határőrről. Abban a csatában csak szovjet katonák és székely határőrök vettek részt, ott volt az én édesapám is a többi negyven szentivánlaborfalvi katona között. És mivel román katonák nem vettek részt ebben az ütközetben, nem is lehet hősi halottjuk, mi pedig joggal kérdezhetjük: kikre emlékeznek ezek a harcias legények az Úz völgyében?

És nem csupán az úzvölgyi eseményeket csűrik-csavarják saját tetszésük szerint: a román hadsereg napját is itt ünnepelték október 22-én kétszáznál többen, sok gyermekkel. De miért e napon, hiszen a román hadsereg napja október 25-én van, azért akkor, mert 1944. október 25-én a szovjet hadsereg bevonult Nagykárolyba, és elfoglalta a várost, utánuk pedig a román hadsereg jött, abban a hitben, hogy felszabadították az utolsó észak-erdélyi „román” települést a négyévi (1940–44) „horthysta elnyomás” alól. A román hadsereg nem is akart tovább nyomulni Berlin irányába, amíg a szovjet vezérkartól ultimátumot nem kapott.

Tehát az úzvölgyi álünneplés célja kizárólag a szélsőségesek magyarellenességének kinyilvánítása. Ha csakugyan a román hősök érdekelnék őket, a román hadseregben elesettek előtt Aldoboly határában is tiszteleghetnének, hiszen ott 1944. augusztus 30-a és szeptember 10-e között tényleg sokan odavesztek, köztük nagy számú gyermekkatona is, akikért otthon édesanyák, testvérek jajveszékeltek, sírtak, esdekeltek. Az Úz völgyéből vigyék el a fakereszteket is, és legfeljebb azért menjenek oda a jövőben, hogy megcsodálják a csíkszentmártoniak által szépen rendben tartott temetőt.

N. Kányádi Mihály,­­­  Szentivánlaborfalva