Diákéveimre visszaemlékezve – egy-egy előadás, a tanító viszonyulása mindig hagyott bennünk, kisebb és nagyobb diákokban valami maradandót – néhai Bedő Ildikó tanító néni is eszembe jutott, mindig szeretettel gondolok rá.
Székelyudvarhely rajonban, Patakfalván született 1930-ban, ikertestvérével együtt a Fábián család első gyermekeként; később még egy testvérük született, Emese. A következő években édesapját, Fábián Adorján Bélát, aki református lelkész volt, áthelyezték Erdővidékre, Bodosba. A háromgyermekes család elfoglalta új otthonát, Ildikó ott végezte elemi iskoláit, a tanítóképzőt pedig Székelyudvarhelyen; 1949-ben diplomázott.
Édesapját hivatása révén az akkori időkben gyakorta áthelyezték, és a család is vele költözött, ezért Ildikó tanító néni több helységben is végzett pedagógiai munkát: Baróton, Nagybaconban, Nagyborosnyón és Lisznyóban. Végleges tanítói állást az uzoni általános iskolában kapott.
Ebben a községben ismerte meg jövendő házastársát, Bedő Barabást, a helyi MTSZ (mezőgazdasági termelőszövetkezet) főkönyvelőjét. 1960-ban kötöttek házasságot, de a tanító néni még ebben az évben tovább képezte magát, elvégezte a Maros Együttes szervezésében a néptáncoktatói tanfolyamot, aminek következtében meghatározó szerepe lett Uzon község kulturális életében. Tanítói szakmája mellett generációkat nevelt fel a székely néptánc és ének-zene varázslatos világában.
A kulturális munkában más pedagógusok is részt vettek, közülük Veres Erzsébet (Pöszi), Kari Éva és Gergely József tanítókra emlékszem vissza. Meséli Pöszi tanító néni, hogy akkoriban nemcsak a diákságot vezették be a művelődési életbe, s tanították a helyi ifjúságot, a múlt század hatvanas, hetvenes éveiben a szeszgyári munkások tánccsoportjával is foglalkoztak, akik fellépéskor kivétel nélkül mindig székely népviseletbe öltöztek.
Az én diákkoromban a próbákon még nem volt zenei kíséret, Ildikó néni láláktatott, akár órák hosszat, erre roptuk a táncot. Jó hangja volt, de fárasztó lehetett így oktatni, ám a tanító néni szerette munkáját, érezni lehetett az elhivatottságot, amelyet nemzete iránt táplált. Elmondható róla, hogy fáklyahordozója volt a székely néptánc- és dalkincs népszerűsítésének. Mindemellett szerény és lelkes tanítója volt sok-sok I–IV. osztályos gyermeknek. 1986 nyarán ment nyugdíjba.
2002 októberében özvegyen maradt, és mivel nehéz volt az egyedüllét, egyetlen fia, az 1961-ben született Szilamér családjához költözött a Maros megyei Kelementelkére, ott élt 2005-ben bekövetkezett haláláig. Kérésének megfelelően férje mellett nyugszik az uzoni református temetőben.
Veres Ibolya, Uzon
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
