Mi, falusi emberek rendszeresen figyeljük a harang szavát. A szavát, hiszen beszédes szerkezet ez. Általa tudjuk meg leghamarabb, ha halott van a faluban, de sok más eseményről is szól. Régen a déli harangszóra az ebédnek készen kellett lennie, mert akkor ebédeltek a korán kelő székely családok. Szombaton este béhúzza a hetet a harang, vasárnap templomba hív, szóval végzi a dolgát rituálé szerint. Ha tűz volt nagy ritkán, félreverték a harangot, de az árvízveszélyt is általa tudtuk meg.

A harang végigkíséri életünket, jelez, int, imára késztet. Sokszor látom, hogy az idegenből jött románok a Paprika csárda felé menet, de a kocsiban ülve is keresztet vetnek, ha meghallják a harangszót, pedig református templomból jön; de hát ilyen a vallásos ember. Az alábbiakban megpróbálok egy rövid áttekintést nyújtani arról, hogy hol és milyen esetekben van jelen a harang az életünkben.

Gyermekkori emlékem, hogy a fúvószenekar halottak napján, este a hősök emlékoszlopánál eljátszotta a Harangoznak a mi kis falunkban című, eléggé szomorú hangvételű dalt. Azokra a hős katonákra emlékeztek így, akik jeltelen sírban pihennek, és akiket örökké síró édesanyáik mindig hazavártak.

Iskolás leányka koromban kórustag voltam, ott tanultam a következő szép éneket: Már régen szól az est harangja, / Bűvös, bájos hang, / És száll a szélben, száll a messzeségben / A sok bűvös, bájos hang. Refrén: Bim-bam, bim-bam...

Édesanyám vasalás közben, a szenes vasalót mozgatva gyakran énekelte a Megkondult a kecskeméti öreg templom nagyharangja című szomorú dalt, hogy hamarabb menjen a munka. Lehet, hogy nem szeretett vasalni, azért énekelte ezt. Amúgy régen a mosás ideje alatt is énekeltünk, disznóvágáskor pedig valóságos házi műsoros esteket tartottunk, egyik nótát a másik után fújtuk, ilyenkor persze csak vidámakat.

Nagymamámat 1943-ban Faragó József és Konsza Samu sokat énekeltette, a Háromszéki székely népköltészet című kötethez gyűjtöttek. Ő énekelte el Márk Gyuri helyi balladáját nekem, de előbb kisírta magát, csak így tudott ráhangolódni. Van egy másik Uzonhoz kapcsolódó ballada is, amely egy tragédiát mesél el:

Jaj de szépen harangoznak
Az uzoni templom alatt
Szegény Győrbíró Áronnak,
Szegény Győrbíró Áronnak.

Áron fiam, mit gondoltál,
Mikor a vízre indultál?
Én egyebet nem gondoltam,
Négy kerekemet megmostam.

Jó barátaim, kik ott voltak,
Kik a víz szélén állottak,
Kezem nyújtottam s nem szánták,
Az életem végét várták.
A gátnál lent kifogattak,
Lepedőbe takargattak,
A Nagyúton felvitettek,
S Győrbíróni letétettek.

Édesanyám, nyisd kapudat,
Halva hozzák szép fiadat.
Készítsd el a nyújtópadot,
Öltöztesd fel a fiadot.

Engem anyám ne sirasson,
Értem könnyet ne hullasson!
Sirasson meg az én mátkám,
Az én Pünkösti Márikám.

Így siratták el régen a fiatalon, tragikus körülmények között elhunyt falusfeleiket az őseink.

1970-ben Marosvásárhelyre kerültem, főiskolai tanulmányaim helyszínére. Ott sokszor volt alkalmam megcsodálni a Maros Művészegyüttes előadásait, amelyek közül számomra a Korondi táncszvit a legemlékezetesebb, talán mert Ambrus Boglár Éva táncosnővel rokonságba is kerültem. A műsort a kórus kezdte, ezzel a nótával: Hej, tiszta búzát szedeget a vadgalamb, / Be szépen szól a korondi nagyharang. / Azt veri ki mind a két oldalára: / S hej, szerettelek, babám, hiába. Ezek után szebbnél szebb csárdások és forgások következtek, és Orzán Erzsike pörgése: ő volt az egyetlen, aki százszor tudott megfordulni maga körül. Ezek a gyönyörű előadások mind a táncegyüttes, mind pedig a színház részéről életem legszebb emlékei közé tartoznak.

A harangok pedig mindenhol ott voltak: világirodalmi regényekben (Ernest Hemingway: Akiért a harang szól), az erdélyi magyarság sorsát megörökítő riportkötetekben (Beke György: Atlantisz harangoz), még a mozivásznon is. Édesapám többször mesélt a Rákosi Viktor Elnémult harangok című regényéből készült filmről, amelyben Lukács Margit, a Nemzeti Színház kitűnő művésznője játszotta a román papleányt, tüzes temperamentumával, cigányos szépségével sokakat megbabonázva. És persze a szomszédból, versben is szóltak hozzánk, Kányádi Sándornak A kökösi hídon című versében így:

Prázsmár felől sűrű füst és port kavargott
S dörögtek a hídfőn a székely harangok.
Eszembe jutott egy régi csíki ének is:
Csíkkarcfalvi templomtorony tövében
Tudod, babám, együtt voltunk kedd este,
Sírig tartó hű szerelmet fogadtál,
Az estvéli harangszónál megcsaltál.

Le is szállnak, fel is szállnak a fecskék,
Jaj de búsan telnek tőlem az esték.
Látod, babám, eljöhetnél egy este,
Meglátnád a bús szívemet lefestve.

Vígat is, szomorút is írva, soraimat bevégezve azt kívánom, hogy ásó, kapa, nagyharang válasszon el minden olvasót a Háromszék napilaptól, amely hétfőtől péntekig sok-sok mindent beharangoz nekünk.

Ambrus Lászlóné Imreh Anna