AtlétikaKolozsváron és Brassóban versenyeztek

2023. november 16., csütörtök, Sport

Mozgalmas hétvégéjük volt a háromszéki futóknak, akik két helyszínen két hagyományos megmérettetésen álltak rajthoz. A sepsiszentgyörgyi Dániel Attila pénteken a kolozsvári éjszakai futóverseny 4 kilométeres távján győzedelmeskedett, míg vasárnap a Sepsi ISK diákjai, a Gáll Lajos Futókör, a Fitness Tribe és a SepsiTri Sport Klub tagjai az 1987. november 15. nevet viselő viadalon mérettettek meg.

  • Kolozsváron győzött Dániel Attila. Fotó: Facebook / Runners Club
    Kolozsváron győzött Dániel Attila. Fotó: Facebook / Runners Club

Pénteken este a kolozsvári központi parkban rendezték meg a DeLonghi Éjszakai Futóverseny tizenkilencedik kiírását, amelynek a 4 kilométeres távján tette próbára magát a sepsiszentgyörgyi Dániel Attila. A megyeszékhelyi sportoló rajt-cél győzelmet aratott, így az egyéni összetett mellett az U34-es korcsoportot is megnyerte (13:14.65 perc). „Nagyon erős mezőnyben álltam rajthoz, de tudtam, hogy erős vagyok, és okosan próbáltam lefutni ezt a nagyon intenzív rövid távot. Szerencsére jól éreztem magam, így sikerült behozni az első helyet” – nyilatkozta Dániel Attila, aki köszöni Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Prodent, a Grimas, az Un­stoppable és Kovászna Megye Tanácsa támogatását.

Komoly szervezési hiányosságok mellett vasárnap Brassóban tartották meg a 1987. november 15. nevet viselő utcai futóversenyt. A hagyományos viadal meghirdetett programjából és szabályzatából semmit nem tartottak be: 5 km helyett 4,7 kilométert szaladtak a résztvevők, a rajtnál a szervezők közül senki sem volt jelen, nem lehetett tudni, hogy hol vannak a váltópontok, az érkezéskor nem volt részvételi érem, de amikor lett, nem jutott mindenkinek, a díjkiosztón pedig a 17 kategóriából csak tizenkettőt díjaztak (a brassói önkormányzat honlapja szerint 145 ezer lejből szervezték meg a versenyt).

Eredmények: * diákváltók: Sepsiszentgyörgyi ISK (Nagy Dorottya, Nagy Nóra, Kovács Dorka, Kovács Kata) 1. hely * 10–13 évesek: Szabó Anita 4., illetve Incze Kristóf 2., Lucian Țifrea 4. hely * 14–15 év: Amalia Spătar 4., Teodora Acatrinei 6., Roxana Iftimie 16., illetve Kolozsi Árpád Kristóf 3. hely * 18-19 év: Eva-Maya Georgescu 2. hely (mindannyian a Sepsi ISK-tól) * 25–29 év: Codrea Árpád (SepsiTri SK)  10. hely l 35–39 év: Borsos Mónika 2., Ștefan Emese 6., Kiss Krisztina 10., illetve Bács Mihály Gábor 22. hely (mindannyian a Fitness Tribe-tól) * 40–44 év: Bihari Szilárd Attila (Gáll Lajos Futókör) 1., Kiss Csaba 20. hely * 45-49 év: Nicoleta Maria Savu 14., illetve Fodor Szilamér 12., Joó Jenő 20. hely * 50–54 év: Rapó Piroska 11., illetve Luffy Vilmos 13. hely l 55–59 év: Hengán Hajnal 2. hely (mindannyian a Fitness Tribe-tól) * 60–64 év: Szabó Irénke 1., illetve Csutak Tamás 1. hely * 70–74 év: Pál Erzsébet) 1. hely (mindannyian a Gáll Lajos Futókörtől).  (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2023-11-16: Sport - :

Jakab Eszter részvételt szerezhet a kontinensviadalra (Karate)

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club és az MTK Budapest csapata november 11-én a magyar fővárosban versenyzett a Hungarian Open nemzetközi karateversenyen, amely egyben az utolsó fordulója volt a jövő évi grúziai korosztályos Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatának. A rangos megmérettetést a háromszéki gárda két ezüst- és négy bronzéremmel zárta, ráadásul Török Panka bebiztosította részvételét a kontinensviadalon.
2023-11-16: Sport - :

Népes mezőny a megyeszékhelyi MSK Kupán (Küzdősport)

Az elmúlt hét végén két sportágban – dzsúdzsucuban és cselgáncsban – több mint hétszáz tatamira lépést jegyeztek a Sepsiszentgyörgyi Municípiumi Sportklub által szervezett MSK Kupa hetedik kiírásán. A népes mezőnyben megyeszékhelyi és háromszéki sportolók is voltak, akik méltóan képviselték csapataikat a Szabó Kati Sportcsarnokban megtartott viadalon.