Történelmi eseményszámba megy az Országos Magyar Pártnak vasárnap Brassóban megtartott nagygyűlése. Az egész romániai magyarság lelke és egymillió-harminc­ezer magyarnak hivatalos képviselője volt jelen ezen a gyűlésen. Nyilvánvaló és föl­emelő bizonysága annak, hogy egy csekély töredéket kivéve, a kétmilliónyi magyarság osztatlanul, egy emberként tömörült a kibontott zászló köré, és a szent ügytől való lelkes áthatottsággal és odaadással kész tovább küzdeni a hatalom által megtámadott nemzeti és emberi jogaiért.

Gyönyörűség volt látni és könnyfakasztó megindultsággal lehetett tapasztalni, micsoda mélységes ragaszkodás nyilvánult meg ezen a gyűlésen a fajhoz, a nemes hagyományokhoz és a kiküzdendő jövőhöz. Erdély és a Bánság valamennyi vidékéről ott voltak a megpróbáltatások tüzében is dacosan helytálló, igazságuk hitében és harckészségükben tántoríthatatlan magyar energiák.

Milyen szánalmas és kicsinyes volt e megragadó egységmanifesztációhoz képest ama pár desperádónak exaltált erőlködése, hogy ennek a korszakos jelentőségű gyűlésnek méltóságteljes lefolyását s a magyarságnak az országos párttal való össz­hangos összeolvadását megakadályozza! A túláradó magyar szív ellenállhatatlan ereje s a fajiság tudatától áthatott meggyőződés diadalmasan verte vissza az otromba rendbontó szándékot. Ez a lelkek mélyéből kiáradó nemzeti indulat elemi áradással sodort el minden korlátot, melyet osztálygyűlölet, elfogultság és rosszakarat a históriai magyar megnyilatkozás elé állítottak. Még a szervezett munkásságnak is akadt méltó tolmácsa a gyűlésen, aki megkapó módon és egyetemes hatással, pompás beszédben proklamálta az elnyomott munkásság természetes, törvényszerű és győzelemmel biztató szolidaritását.

A brassói nagygyűlés történelmi jelentőségét domborítják ki azok a forró ügyszeretettel, szakértelemmel és a magyarság javainak és jogainak találó megbecsülésével előadott és elfogadott határozati javaslatok is, melyek a megtámadott magyar nyelv, magyar kultúra, magyar erkölcs, magyar jog és magyar igazság – az országnak és emberiségnek is közkincsei javára hozattak. Nem volt köztük egyetlenegy sem, melyből ki nem sugárzott volna a magyarság becsületes szándéka, az állam iránt tartozó kötelesség érzete, de egyúttal a minden poklokon keresztül való ragaszkodás is történelmi és törvényekben biztosított jogainkhoz.

A jövő nagy feladatait, a magyarság egységében és áldozatkészségében rejlő kincses gazdagságot s a jobb jövőben való törhetetlen bizalmat plasztikusan emelték ki az ünnep szónokai. Az az egyhangú lelkesedés s szíveket átható ragaszkodás pedig, mellyel a nagygyűlés Ugron Istvánt pajzsra emelte, a Magyar Párt elnökének és a küzdő magyarság vezérének választotta, hatalmas szimbólum gyanánt szolgálhat eljövendő küzdelmeink számára. A Magyar Párt országos nagygyűlése irányjelző tűzoszloppá vált; kövessük immár mindnyájan híven, lelkesen, elszántan; a diadal nem fog elmaradni!
 

Ugron István életrajza

Ábránfalvi Ugron István ősi székely primori (főnemes) család sarja, amelynek eredetét a székely nemzeti hagyomány ezer év előttre, Zandirham rabonbánig viszi vissza. A család ősi fészke Udvarhelyszék, ahol az Ugronok századok óta vezető szerepet visznek, ősi birtokukat, Ábránfalvát „Ősi foglalás címén” jure primae occupationis bírják.

Ugron István, Ugron János és nagyercsei Tholdalagi Krisztina fia mintegy kétszáz év előtt kijött a Székelyföldről, elvette báró Bánffy Annát feleségül, akivel hozományul kapta a mezőzáhi birtokot, ott letelepedett és megalapította a mezőzáhi ágat. Ugron István fivérétől, Józseftől, aki báró Kemény Annát vette feleségül, származik a fiatfalvi Tamástól és nejétől, csicsókeresztúri Thorma Máriától a szombatfalvi, úgynevezett katolikus ág, melyből Ugron Gábor is származott.

Ugron István unokája a múlt század elején Torda vármegyének egyik legnevesebb főispánja lett, aki 1832-ben hazafias kötelességének tartotta néhány más főúri főispántársával együtt a bécsi kormány zsarnoksága miatt állásáról lemondani. Majdnem negyven évig volt a kolozsvári ev. ref. gimnázium tevékeny és érdemdús főgondnoka. Kolozsvárott lakott a régi Ugron-házban, amelynek helyén ma az egyetemi könyvtár áll. Ennek az Ugron Istvánnak és feleségének, gróf Tholdalagi Katának unokája az az Ugron István, akit a brassói nagygyűlés a magyar párt elnökévé választott.

Ugron István 1862. szeptember 24-én született Mezőzáhon mint Ugron Sándor és malomvizi Kendeffy Róza fia. Középiskoláit Nagyenyeden, majd Segesváron végezte kitűnő eredménnyel. Diplomáciai pályára készült, és ezért 1881-ben Bécsbe ment a keleti akadémiára. Ott a diplomáciai, jogi és gazdasági tárgyak mellett, a magyaron és németen kívül még hét élő nyelvet elsajátított. Harminckét évet töltött diplomáciai szolgálatban, Törökországban, Egyiptomban, Olaszországban, Amerikában, Romániában, Szerbiában, majdnem tíz évet Oroszországban (ebből hármat a Kaukázusban), ahonnan a bécsi kormány megbízásából 1898-ban nagy politikai tanulmányútra ment Közép-Ázsiába, amelyről szóló jelentései Bécsben nagy feltűnést keltettek. Romániában 1909–1910-ben volt mint nagykövetségi tanácsos Schönburg herceg mellé beosztva, de miután a herceg sokat volt távol, az év legnagyobb részében Ugron vezette a követség ügyeit. Ekkor is mindig a békés megértés szóvivője volt és közelebbi baráti viszonyban állott Maiorescu Titu külügyminiszterrel, Carp, Sturdza és más hírneves államférfiakkal, boldog emlékezetű Károly király és Erzsébet királyné (Carmen Sylva) pedig legmagasabb jóindulatukkal tüntették ki.

Ezután Belgrádba került mint rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter a Balkán-háború legkritikusabb idejében. Itt is mindig a békés kibontakozás útjait kereste. 1913-ban hazahívták szolgálattételre a külügyminisztériumba, és alig néhány hónap után kitört a világháború. A minisztériumban az orosz viszonyok alapos ismerőjét és mint a lengyelek lelkes barátját a lengyel ügyek vezetésével bízták meg, és 1915 végén, Lengyelország meghódítása után mint az Osztrák–Magyar Monarchia megbízottja Varsóba ment, ahol élénk tevékenységet fejtett ki. Ott érte el 1918-ban az összeomlás, Tisza meggyilkolása után nem akart Károlyi alatt szolgálni, azonnal beadta sürgönyileg lemondását és nyugdíjazását kérte. 1918 dec. elején hazajött Erdélybe, mert harminckét évi távollét dacára szívben és lélekben magyar maradt.

Itt igen hamar a magyar közélet központja lett. A magyar szövetségben és az országos magyar pártban báró Jósika Sámuel mellett alelnök lett, majd Jósika elhunyta után átvette a párt vezetését. 1920-ban, gróf Eszterházy Kálmán halála után egyhangú lelkesedéssel az Erdélyi Múzeum Egylet elnökévé választották. 1921-ben ev. ref. teológiai főgondnok, 1923-ban az erdélyi egyházkerület főgondnoka. 1923-ban a Hangya elnöke, 1924 decemberében pedig a brassói nagygyűlésen véglegesen a Magyar Párt elnöke. Mindenütt élénk tevékenységet fejtett ki, mindenütt a békés megoldás és kiegyenlítés útját kereste.

Diplomáciai téren szerzett érdemei elismeréséül igen sok bel- és külföldi kitüntetést kapott. Nyugalmazott meghatalmazott miniszter és rendkívüli követ lett, valóságos belső titkos tanácsos, a román koronarend nagykeresztese, a polgári érdemekért szerzett hadi érdemrend I. osztályának tulajdonosa, a Ferenc József rend nagykeresztese, a szerb Száva rend, az orosz Szent Sztaniszló rend nagykeresztese, számos más osztrák, német, orosz, török érdemrend tulajdonosa, a Johannita rend jogi lovagja stb., stb.

Ez az ember, aki hallatlan energiájával, munkabírásával, felkészültségével, egy értékes múlt tapasztalataival és sokszor elismert tehetségével az erdélyi magyar kisebbség élére állott, hogy ezt a szegény, sokat szenvedett népet vezesse. Ezért a munkáért nem kaphat érdemrendeket és kitüntetéseket, csak egy maroknyi nép örök háláját és örök szeretetét. Hisszük, hogy ábránfalvi Ugron Istvánnak ez több, mint a világ minden királyának minden aranyos, gyémántos ordója.