Négyszáz tonna sódert, ugyanennyi sót, illetve elegendő mennyiségű kalcium-kloridot szerzett be a Tega Rt. a megyeszékhely utcáinak téli csúszásmentesítésére.
A Tega beszámolója szerint nem csupán a csúszásgátló anyagok, de a hó eltakarításához használt gépek is készen állnak a téli bevetésre. Máthé László igazgató közölte, tíz ilyen járművel tudják majd járni a várost. A felhasznált csúszásgátló kapcsán jelezte, ezúttal apróbb szemcséjű sódert szereztek be, amely nem tesz kárt az autók fényezésében, a só pedig Parajdról származik. A gyakrabban használt kalcium-kloridot oldat formájában juttatják az aszfaltra.
Az igazgató ugyanakkor emlékeztetett, a hókotrás mindig a forgalmasabb útszakaszokkal kezdődik, majd a kisebb forgalmú részeken folytatódik. Van olyan gépük is, amely alkalmasabb a kisebb utcák takarítására, mutatott rá Máthé László, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Sepsiszentgyörgyön nem takarítanak minden utcát, elsősorban a kisebb utcákat nem.
A Tega Rt. közölte azt is, hogy erős havazásban mindegyik hókotrójuk úton van, azonban néha előfordul olyan mennyiségű csapadék, hogy azt a tíz jármű sem tudja teljes mértékben eltakarítani. A hókotrók útja idén is valós időben követhető az interneten: ro8.easytrackmap.com, felhasználónév (user) és jelszó (password) egyaránt TEGA23.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.