Bár senkinek sem hiányzik, úgy néz ki, az idei év vége az ország dolgait illetően még siralmasabb lehet, mint amire számíthattunk. A jelek szerint nem elegendő az egy ideje nyakunkba lihegő, egyre csak mélyülő gazdasági válság, a nap mint nap kaotikusabb és károsabb kormányzati teljesítmény, az éppen regnáló politikusok úgy gondolják, ideje az egészet megtoldani egy egészséges politikai krízissel is, koalíciós szakítással, kormányválsággal.
A Nemzeti Liberális Párt legalábbis igen szorgosan ebbe az irányba tolja a szekeret, szinte nem telik el nap, hogy valamelyik politikusuk ne szidalmazná az állítólag partner Szociáldemokrata Pártot. A másik oldalt sem kell félteni, a Marcel Ciolacu vezette társaság is alaposan ráver a liberálisokra, ahol csak teheti, lásd például a nyugdíj körüli cirkuszt: a kérdést alaposan kiforgatva végül sikerült a liberálisokat kihozni mumusnak, gonosznak, a járandóságok emelése ellenségének.
Nem szükséges szakértőnek lenni, hogy egyértelmű legyen: az eredetileg sem felhőtlen kapcsolatra épülő koalíción belül súlyos bajok vannak, és e fura házasság felei legszívesebben megszabadulnának egymástól. Ha hitelt adunk a liberálisok egyre vadabb megnyilvánulásainak, már fikarcnyi bizalom sem maradt, a közös kormányzás mostanra főképp arról szól, hogy kígyót-békát egymásra hordanak, folyik a bűnbakkeresés, hibáztatás, felelősséghárítás, röviden: egyre elviselhetetlenebb a PSD-vel egy hajóban evezni az erkölcstelen, sportszerűtlen húzásai miatt. Érthető módon, ezért már elkezdtek másfelé kacsingatni, új partnereket keresnek.
Kétségkívül van igazság mindabban, amit a PNL szócsövei hangoztatnak, kívülről is látszik, hogy viharos a viszony a koalíción belül, amint az is, hogy esetenként még a bírálataik is helytállóak. A gond az, hogy a liberálisok legalább annyira hibásak a mostani helyzetért, mint az általuk gyalázott szociáldemokraták. Együtt hozták meg azokat a rosszabbnál-rosszabb döntéseket, építgették a lég- és kártyavárakat, soha be nem érkező aranytallérokra alapozva csillogó ígéreteket hangoztattak, majd amikor kiderült, hogy a király bizony meztelen, ismét csak közösen okoztak fejetlenséget, káoszt. Amiért a jelek szerint most már nem akaródznak vállalni a felelősséget.
A liberálisok viselkedése kísértetiesen emlékeztet a süllyedő hajóról menekülő patkányokéra, azzal a különbséggel, hogy olcsó cselekkel próbálják álcázni, tulajdonképpen mire is készülnek. Szánalmas és szomorú, hogy minekutána vastagon részt vettek a rombolásban, visszavonulásukat, menekvésüket a felelősségteljesség, megfontoltság, az ország és népe iránti elkötelezettség palástjával próbálják leplezni. A valóság viszont ennél sokkal prózaibb: egyrészt egyre gyérülnek soraik (embereik egymás után vándorolnak át más pártokhoz), ezért mentenék a menthetőt, másrészt az ország gazdasági és politikai gondjai egyre égetőbbek, minél hamarabb le kéne lépni, az elszámoltatást elkerülendő.
Borítókép: Facebook / Partidul Naţional Liberal