Hozzávalók: 2 liter erős marhahúsleves (velős csontból); a levesbetéthez: 10 dkg liszt, 1 tojás, illetve 5 dkg borjúhús, só, bors, 1/4 kúp churut; a habaráshoz: 15 dkg tejföl, 1–2 kúp churut.
Elkészítése: Előbb a levesbetétet készítjük el. Ehhez a borjúhúst ledaráljuk, sózzuk, borsozzuk és kb. negyedkúpnyi huruttal fűszerezzük, majd összegyúrjuk. A lisztből és tojásból levestésztát gyúrunk, vékony lapot nyújtunk belőle, majd egyik felét kirakjuk borsószemnyi fűszeres töltelékkel egymástól kb. 5 cm távolságra. Ezután ráhajtjuk a tészta másik felét, a töltelékek körül ujjbeggyel lenyomkodjuk, majd derelyevágóval kis négyzetekre vágjuk. Eközben a marhahúslevesből kb. egyliternyit felforralunk, ebben kifőzzük a tésztafülecskéket, majd hozzáöntjük a maradék felforralt húslevest is. Közben a churutot elkeverjük tejföllel, majd kevés forró levest öntünk hozzá és visszatöltjük az edénybe – még 5 percet lassú tűzön főzzük. Az ínyenc levest forrón tálaljuk, és churutot teszünk az asztalra, hogy aki akar, még vehessen belőle.
A churut a legrégebbi ételízesítő, amely készítésének titkát az erdélyi örménység őrzi. Hosszasan érlelt nyers tejből készítik, amelyet az érlelés után rézedényben kifőznek, nagyon sok finomra aprított petrezselyemzöldet adnak hozzá, majd vászonkendőben lecsepegtetik és kúp alakúra formázva megszárítják.
Churutot Gyergyószentmiklóson lehet vásárolni minden szombaton a piacon – jelezte Zsuzsanna.
Az ángádzsáburleves vagy örmény fülleves az örmények ünnepi levese, amelyet minden fontosabb egyházi vagy családi ünnepre elkészítenek. Ilyen alkalmakkor a család apraja-nagyja készíti a kis tésztafülecskéket – mondta házigazdánk.
Elkészítési idő: 1,5 óra
Mennyiség: 4 személy
Megjelent a 100 sepsiszentgyörgyi recept, több mint 100 sepsiszentgyörgyi háziasszony című kötetben. Tortoma Kiadó. A kötet megrendelhető a www.tortoma.ro oldalon, megvásárolható könyvesboltokban és a Háromszék lapárudáiban.