A megyei vidékfejlesztési hivatal felhívja a megye állattenyésztőinek figyelmét, hogy rövidesen, november végén elindítják az állattenyésztési beruházásoknál a pályáztatást. A hivatal szakemberei remélik, hogy sokan élnek a lehetőséggel, akárcsak az előző években. A pályázható összeg elég jelentős, így szerintük jó esély lesz a pályázatok sikerére.
A hivataltól kapott információk szerint az állattenyésztési ágazat fejlesztésére ágazatonként megosztva összesen 224,6 millió eurót fordítanak. Legtöbbet, 98,8 millió eurót a sertéstenyésztésre szánnak; a szarvasmarha-tenyésztők pályázataira 67,4 millió eurót, a juh- és kecsketartóknak 15,7 millió eurót, a szárnyast és egyéb állatot nevelőknek, valamint a méhészeknek 22,4 millió eurót, a tojótyúkfarmoknak a feljavított zárt ketreces tartásra és a szabadtartásos átállásra 22,2 millió eurót biztosítanak.
A támogatás maximális értéke egyszerű gépvásárlás esetén 300 ezer euró, ha építkezés is megvalósul, akkor 2 millió euró. A támogatás intenzitása 65 százalékos, vagyis a pályázat értékének 35 százalékát a pályázónak saját forrásból kell biztosítania.
A pályázónak a pályázat letevése előtt kell szerepelnie az APIA, a DSVSA vagy az állattenyésztési ügynökség nyilvántartásában. Kivételt képez, ha a pályázó teljesen új beruházást valósít meg, ebben az esetben az állatokat utólag, a beruházás megvalósítása után fogják ellenőrizni. A takarmánytermelésre szolgáló területek kötelezően be kell legyenek jelentve az APIA-hoz. Vegyes farmok esetében kizárólag csak a takarmány előállítására használatos gépek vásárolhatók meg a pályázati pénzből.
A pályázó cég pénzügyi mérlege pozitív kell legyen a pályázat letevését megelőző évben.
A pályázó gazdaság minimális mérete legkevesebb 12 ezer euró SO lehet.
Nagyon fontos a gazdaságban az állománynak megfelelő trágyatároló megléte vagy megépítésének a vállalása.
Azon pályázatoknál, ahol feldolgozás is megvalósul, az alapanyag felének a saját farmról vagy (szövetkezet esetében) a tagoktól kell származnia.
A megszerzett pályázati pénzből a következők valósíthatók meg: istállóépítés, -bővítés vagy -korszerűsítés; gép-, utánfutó és a takarmánytermeléshez szükséges eszközpark vásárlása; termék- és takarmánytárolók, a termékek eladásra való előkészítésére használt épületek és felszerelések vásárlása; termékfeldolgozás megvalósítása a farm szintjén; elárusító pontok létesítése a gazdaságban, annak kapujában vagy árusításra (pl. vásárokon) megfelelő hűtős járművek vásárlása; farmszintű öntözés megvalósítása; vágópontok létesítése a farm szintjén; trágyakezelésre használt gépek vásárlása; csirkekeltetők építése és felszerelése; megújuló energiaforrások felhasználásához szükséges berendezések vásárlása (napelemek, szélturbinák, vízturbinák stb.); biomassza felhasználására alkalmas berendezések vásárlása. A támogatás továbbá felhasználható a feldolgozott termékek reklámozására (legtöbb 30 ezer euró pályázatonként), valamint farmvezetési számítógépes programok vásárlására.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.