Fantasztikus napokon vannak túl kollégáink: Demeter J. Ildikó, Nagy D. István és Miska Brigitta (képünkön jobbról balra) hétfőtől péntekig „sofőrök” voltak a nagy sikernek örvendő sepsiszentgyörgyi Lábbusz-programban, amelynek köszönhetően 0–4. osztályos gyermekek szervezetten gyalogolhatnak iskolába.
Munkatársaink örömmel öltötték magukra a sárga trikót, ragasztották a füzetekbe a matricákat, és séta közben együtt nevettek, társalogtak az iskolába igyekvő kicsikkel. Szerkesztőségünk remek kezdeményezésnek tartja a programot, így arra biztatunk mindenit, aki teheti, minél többen szánjunk rá időt és vállaljuk önkéntesként a kísérő szerepét, hiszen hosszú távon csak így lehet fenntartható a Lábbusz. A járatok bővülésével és a létszám növekedésével immár legalább 25 „sofőrre” van szükség reggelenként 7 és 8 óra között.
Örülünk, hogy az elmúlt napokban együtt sétálhattunk a legkisebbekkel, a jövőben is igyekszünk folytatni A Háromszék a háromszékiekért mottóval indított közösségi szerepvállalásunkat. Ezekkel az akciókkal az aktívabb közösségi szerepvállalásra való ösztönzés mellett arra is szeretnénk ráirányítani olvasóink figyelmét, hogy lapunk nem egyszerű médiatermék, hanem a háromszéki nyilvánosság és közélet szerves része, kollégáink az itt élő közösség tagjai, akik munkájuk és civil tevékenységük révén is szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy közös otthonunk, Háromszék jobb hely legyen.
Háromszék