VerskoncertGyulán vendégszerepelt a Mácsafej zenekar

2023. november 27., hétfő, Közélet

A múlt héten a Gyulai Várszínház Kamaratermében lépett fel a sepsiszentgörgyi Mácsafej zenekar. Ezúttal a magyar líra szerelmes verseiből összeállított, Korodi Janka és Kolcsár József színművész közreműködésével készült verskoncertjüket vitték el az alföldi fürdővárosba.

Az itthon többször is játszott verskoncert stúdiófelvétele …olyan Vagy címmel tavaly jelent meg. A gyulai előadás a Levél helyett címet kapta.

A Gyula és Sepsiszentgyörgy színházai közötti együttműködés korántsem új keletű, hiszen több közös színházi produkció született már. De a Mácsafej is visszatérő vendégként utazott a Békés vármegyei fürdővárosba, a Kolcsár József színművésszel és Gábor Szabolcs szaxofonos közreműködésével létrejött, A dolgokról egy földi szellemnek című verskoncertjük – mint a Kárpát-medence több helységében – itt is nagy sikert aratott már.

A szerelmesvers-összeállításban megzenésített versek és versek egybefonódásával az előadók – a zenekar tagjai: Márk Attila, Ferencz Csaba, Ticusan János, Vitályos Lehel, Ferencz Áron – sajátos hangulatban nyújtanak ízelítőt a szerelem, szeretet összetett világáról. Versben és zenében Szilágyi Domokos, Pilinszky János, József Attila, Radnóti Miklós, Székely János, Hervay Gizella, Gárdonyi Géza, Kányádi Sándor, Zelk Zoltán, Király László, Fodor Ákos, Grecsó Krisztián és Áfra János versei csendülnek fel. Amint a helyi televízióban a fellépés után elhangzott, az összeállítással arra törekednek, hogy az előadás után is megmaradjon a hangulat, a versek és dalok által közvetített gondolatok és érzések tovább éljenek a közönségben.

A koncert a Gyulai Várszínház és a Boróka Magyar–Székely Kulturális Közhasznú Egyesület közös szervezésében valósult meg. (dánél)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2023-11-27: Közélet - Iochom István:

Numizmatikai kiállítás Torján

Sólyom Zoltán torjai történelem szakos tanár 2010 óta évente egy-két alkalommal tart numizmatikai kiállítást, mivel – elmondása szerint – nagy munka elrendezni a termeket és kipakolni, majd összeszedni a gyűjteményt, könnyen megrongálódhat egy-egy érme vagy bankjegy. Szombaton a helybeli karatnai iskola három osztálytermében állította ismét közszemlére gyűjteménye egy részét, kiállítását mintegy négyszázan tekintették meg.
2023-11-27: Közélet - Váry O. Péter:

A név kötelez

A magyar rock egyik nagy egyénisége, a különleges zenét játszó KFT együttes frontembere, Bornai Tibor pár évvel ezelőtt írt egy verset Karinthy Frigyeshez, amelyet elküldött az unokának, Karinthy Mártonnak és a dédunokának, Karinthy Verának. Utóbbinak nagyon megtetszett a vers, hát válaszolt Bornainak. Ezzel kezdődött.