Dan Motreanu európai képviselő – 2006-ban és 2007-ben mezőgazdasági miniszter – internetes honlapján számolt be az unió ökogazdálkodási terveiről, a Farmtól a fogyasztóig uniós stratégia vonatkozó határozatairól.
Már eldöntött tény, hogy 2030-ig minden tagállamnak a mezőgazdasági területek 25 százalékán ökotermelést kell folytatnia. Most az uniós átlag 8,5 százalék. Románia a tagállamok között a 24. helyen áll, az ökoterület a mezőgazdasági összterületnek csupán a 3 százalékát teszik ki.
A képviselő szerint minden tagállamnak ki kell dolgoznia az ökogazdálkodásra vonatkozó saját nemzeti stratégiáját, pontos határidőkkel és célkitűzésekkel. Az uniós mezőgazdasági szakbizottság (AGRI Bizottság) témával kapcsolatos, nemrég lezajlott munkaülésén a tagországok képviselői kérték, hogy készüljenek pontos piackutatások, az uniós stratégiában határozzák meg az ökogazdálkodásra átálló mezőgazdászok megfelelő szintű támogatását, fordítsanak kellő nagyságú összegeket a használható vegyszerek kutatására és kifejlesztésére, valamint uniós forrásokból támogassák az ökotermékek fogyasztásának előnyeit bemutató reklámkampányokat. Az AGRI Bizottságnak az ökogazdálkodásra vonatkozó uniós stratégia végleges formáját márciusig kell elkészítenie, Dan Motreanu szerint a parlamentben májusban kerül ez megszavazásra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.