Súlyos közúti balesetről számolt be a Kovászna megyei rendőrség. Hármas ütközés történt a 11-es főúton, a dálnoki tető és Csernáton közötti szakaszon pénteken este 6 óra előtt 20 perccel.
Egy 25 éves nő az általa vezetett, Maksa felől Csernáton irányába tartó gépjármű hátulról belehajtott az előtte közlekedő személygépkocsiba, nekitolva azt a szembeni sávon érkező, szabályosan közlekedő autónak. A „harapófogóba” került kocsi egyik utasa, egy 11 éves lány megsérült, kórházba szállították ellátásra. Mindhárom érintett gépjárművezetőt alkoholszondába fújatták, egyikük sem fogyasztott szeszes italt. A vétkes vezető jogosítványát azonnal felfüggesztették. A kivizsgálást gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt folytatják. A forgalom este fél kilenckor állt helyre mindkét sávon. (sz.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.