A Háromszéki Ágyúsok mindkét bajnoki mérkőzésükön jól tartották magukat a jobb játékerőt képviselő Brassói Corona vendégeként. A Kertész Zoltán, Todor Krisztián és Bács Lóránt irányította csapat csütörtökön 3–1-re, míg szombaton 2–1-re maradt alul a Cenk alatti városban. A narancs-kék mezesek legközelebb a Román Kupában lépnek jégre, pénteken és szombaton a Sportul Studențesc ellen játszanak a Deme László Műjégpályán.
A székelyföldi játékosok alkotta háromszéki csapat csütörtökön korán hátrányba került, a 3. percben Kovács Mátyás továbbította a korongot a hálóba (1–0). A kezdeti megingást követően a narancs-kék mezesek a folytatásban remekül védekeztek, és bár a Corona sokkal többet próbálkozott kapura lövéssel, csak a második játékrész második felében növelte előnyét. A háromszoros bajnok rövid idő alatt kétszer is betalált, a 34. percben Gajdó Balázs, a 35. percben pedig Bors Huba iratkozott a gólszerzők közé (3–0). Az utolsó felvonás kiegyenlített küzdelmet hozott, majd a hajrában emberelőnybe kerültek a vendégek, akik időt kértek. A megszakítás hasznosnak bizonyult, ugyanis az Ágyúsok szépítettek, a 60. percben Róth Zoltán átadását Horváth Pál értékesítette (3–1).
Szombaton a háromszéki gárda az első pillanattól kezdve felvette a harcot az Erste Ligában szereplő ellenfelével, ráadásul szervezett védekezésének köszönhetően az első harmadot lehozta kapott gól nélkül. A második felvonás közepén létszámfölényben támadhattak a narancs-kék mezesek, így ezt kihasználva megszerezték a vezetést, a 32. percben Róth Zoltán zörgette meg a hálót (0–1). A játékrész végén Dave MacQueen legénysége egyenlített, a 38. percben Jared VanWormer lőtte a korongot a kapuba (1–1). Az utolsó harmad szoros küzdelmet hozott, aztán tapasztalatát kamatoztatva a rivális megszerezte a vezetést, a 48. percben Albert Zagidullin volt eredményes (2–1). A hátralévő időben a vendégek mindent megtettek a gólszerzés érdekében, ám nem sikerült egyenlíteni, így hetedik bajnoki mérkőzésüket is elvesztették.
Eredmények: Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok 3–1 (gólszerzők: Kovács Mátyás 3., Gajdó Balázs 34., Bors Huba 35., illetve Horváth Pál 60.). Brassói Corona–Háromszéki Ágyúsok 2–1 (gólszerzők: Jared VanWormer 39., Albert Zagidullin 48., illetve Róth Zoltán 32.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.