A szerbiai előrehozott választások legnagyobb tétje, hogy a vajdasági magyarok képviselethez jutnak-e – mondta Lánczi Tamás politológus. Hozzátette, vannak olyan ügyek Szerbiában, amelyek csak a magyaroknak fontosak, ezért kell, hogy helyet kapjanak a képviselőik a tárgyalóasztalnál. Ezen ügyek között megemlítette a nemzetiségi jogok és az oktatás kérdését.
Lánczi Tamás szerint a migrációs válság Szerbiában nagyon súlyos kérdés és ehhez hozzátartozik a tálibok uralta, felfegyverkezett embercsempész-hálózatok ténykedése, ami a helyi magyarok életét is érinti, de feszültséget okoz a koszovói helyzet is, amelyben háborús konfliktus esélye is benne van. Hozzátette, magyar szempontból fontos kérdés az is, milyen irányba fordul Szerbia az ország esetleges uniós csatlakozása kapcsán. Elmondta, politikai képviseletre van szükség ahhoz is, hogy az autonómiát tartalommal lehessen megtölteni, ugyanakkor fontos kérdésnek nevezte a helyi fejlesztések ügyét is.
A politológus szerint bár a választás időpontja – december 17. – nem túl szerencsés a közelgő karácsony miatt, de az a tapasztalat, hogy a voksoláson való részvétel növekvő tendenciát mutat a helyi magyarok körében, ezért – ha a mozgósítás is megfelelő volt – ezzel most nem lehet probléma.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.