A hegyvidéken megtelepedni óhajtó fiataloktól az AFIR számítógépes rendszere már nem fogad el pályázatokat, a nem hegyvidéken gazdálkodók előtt viszont még nyitva áll a lehetőség, hogy megkapják a 70 ezer eurós támogatást.
A fiatalok vidéken történő megtelepedése támogatásánál (DR30) az első hónapban 85 pont volt a letevéshez szükséges minimális pontszám, mely december 1-től 60 pontra esett. Novemberben kevés pályázatot tettek le, december 1-től viszont ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés.
A hegyvidéki fiatalok támogatásánál december 5-én estig összesen 1877, 60 vagy annál nagyobb pontszámú pályázatot töltöttek fel az országos vidékfejlesztési ügynökség (AFIR) számítógépes rendszerébe 131,3 millió euró értékben. A hegyvidéki fiatalok külön 75,2 millió euróra pályázhattak, ami 1074 támogatást tesz lehetővé. Mivel a december 1. és 5. között letett pályázatok értéke meghaladta a kiírási összeg másfélszeresét, 6-án reggel a számítógépes rendszer nem engedte további pályázatok feltöltését a hegyvidéki összetevőre, és az 1877 pályázatból 803-ra sem jut majd pénz, ha a befogadott pályázatok mind rendben lesznek.
A megyei vidékfejlesztési hivataltól kapott információ szerint Kovászna megyéből 56 fiatal tett le pályázatot a 70 ezer eurós támogatásra, ezzel a 8. helyen állunk a hegyvidékkel is rendelkező megyék között. A szomszédos és közeli megyékben elég kevesen pályáztak, Hargita megyében 8-an, Brassóban 9-en, Maroson 15-en, Fehér megyében viszont 155-en. Az első helyen Beszterce-Naszód áll 420 pályázattal, második Bihar megye 362 pályázattal.
A nem hegyvidéki zónában még rengeteg a pályázható pénz, hét végéig mindössze 136, 60 vagy annál nagyobb pontszámú pályázatot tettek le a fiatalok 9,5 millió euró értékben, miközben a keret 175,4 millió euró, ami 2507 pályázat kifizetésére elegendő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.