A magyar Juhász Dorkát az előző két meccsen sérülés miatt nélkülöző Beretta Famila Schio vendégeként lép pályára ma 21 órától a Sepsi-SIC, amely a női kosárlabda Euroliga visszavágójának első kiszállására Olaszországba utazott. A 9. fordulóbeli találkozót a sorozat hivatalos YouTube-csatornája közvetíti.
A legutóbbi két hazai mérkőzésen egyre javuló formát mutató Sepsi-SIC ma 21 órától az olasz bajnoki címvédő Beretta Famila Schio otthonában lép pályára a női kosárlabda Euroliga 9. fordulójában. Az együttesek bő két hónapja is megmérkőztek egymással, a Sepsi Arénában lejátszott meccsen a zöld-fehérek tisztességesen helyt álltak a tizennégyszeres Olasz Kupa-győztes ellenfelükkel szemben, és végül 70–58 arányban szenvedtek vereséget.
A Zoran Mikes edzette sepsiszentgyörgyi alakulat – ahol ezúttal bemutatkozhat a közönségkedvenc Jovana Pašić is – győzelemmel melegített az esti összecsapására, miután a női kosárlabda Nemzeti Liga hétvégi, 6. fordulójának rangadóján 82–74-re győzte le az Aradi FCC gárdáját. Emellett a mieink többszörösen pozitív lelkiállapotban utaztak Schióba, hiszen két hete a Sepsi-SIC a francia Lyon ellen begyűjtötte első, történelmi Euroliga-sikerét (86–85), múlt szerdán pedig a spanyol Zaragoza csak túlórázva tudta kicsikarni a győzelmet Sepsiszentgyörgyön. A Famila Schio szintén megnyerte utolsó bajnokiját, miután 74–67-re legyőzte a San Martino csapatát, 16 ponttal pedig a tabella második helyét foglalja el. Az olaszok az Euroligában is begyűjtötték a nyertesnek járó két pontot, hiszen december 6-án 70–67-re diadalmaskodtak a lengyel Lublin otthonában.
A Sepsi-SIC egy győzelemmel és hét vereséggel az A-csoport utolsó, nyolcadik helyéről várja mai összecsapását, a magyar Juhász Dorkát is foglalkoztató házigazdák viszont 5/3-as győzelem-vereség mutatóval a rangsor negyedikjeként fogadják a háromszékieket.
A 9. forduló mérkőzései: Beretta Famila Schio–Sepsi-SIC (21 óra), Casademont Zaragoza–DVTK Miskolc (21 óra), Polski Cukier AZS UMCS Lublin–Valencia Basket Club (21 óra), Lyon–Fenerbahce Alagoz Holding 89–81.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.