Minden velünk megtörtént esemény hordoz magában valami jelentőséget. Talán kisebb, néha nagyobb a súlya ezeknek a „leckéknek”. Mert mindegyik azért válik életünk részévé, mert tanulnunk kell belőle.

Nem azért születtünk a világra, hogy „éljünk, mint hal a vízben”, hanem tapasztalni, fejlődni „jöttünk”. Önmagunk (lelkünk) célja/feladata az – kellene legyen –, hogy egyre jobbá váljunk. Ebbe az irányba tart mindenki, hiszen minden ember boldog és elégedett életet kíván élni. Az, hogy ki mitől lesz boldog, teljesen egyéni, ki mit kíván elérni vagy megvalósítani, az is egyénfüggő.

Éppen ezért ilyen sokszínű a világ, a benne történő események. A „véletlennek” tűnő dolgok pedig nem azok, ugyanis valami céllal történnek – ha néha nem is látjuk át ezek jelentőségét.

Mert az „egyre jobbá” válni folyamatában néha lankad a figyelmünk, néha elkóricálunk, néha a könnyebb utat választjuk, mert egós működésünk arra késztet, hogy behódoljunk a világ divatjának, hóbortjának, és a felszíni csillogás elkápráztat. A valódi (lélek)cél a feltétel nélküli szeretet elérése, megtapasztalása – ezt Jézus óta tudjuk is, és ilyenkor, karácsony táján, egy-egy pillanatra fontolóra is vesszük.

De amikor elvétjük a helyes irányt, „véletlenül” történik valami, ami megálljt parancsol: civakodás, vita, baleset, betegség, tragédia. Ekkor lehullik a lepel a külsőségek díszdobozáról, és megmutatkozik az ember belső (lelki) gazdagsága – vagy annak hiánya. Mert a hozzáállásunkon megmutatkozik ez. Hajlandóak vagyunk-e alázattal elfogadni az életet és benne mindent örömmel megélni? Mert létezik egy Isten/Gondviselés, aki/ami utunkon kísér.

Ezért hiszem, hogy semmi nem véletlen. Mindennek éppen akkor és úgy kellett megtörténnie, ahogy. A jelen helyzettel mihez kezdünk, rajtunk áll.

Mindig találkozunk az úton emberekkel, akik „véletlenül” éppen a megfelelő irányt mutatják vagy a megfelelő leckét megtanítják. Hiszen minden értünk van.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó