SzemélyesVéletlen

2023. december 14., csütörtök, Család

Megannyi esemény, találkozás, kiszámíthatatlan dolog történik velünk – legyen kellemes vagy kellemetlen –, melyek meglepetésként érnek bennünket. Ilyenkor szoktuk mondani, hogy „véletlen”, „véletlenül megtörtént”.

  • Fotó: Pixabay
    Fotó: Pixabay

Minden velünk megtörtént esemény hordoz magában valami jelentőséget. Talán kisebb, néha nagyobb a súlya ezeknek a „leckéknek”. Mert mindegyik azért válik életünk részévé, mert tanulnunk kell belőle.

Nem azért születtünk a világra, hogy „éljünk, mint hal a vízben”, hanem tapasztalni, fejlődni „jöttünk”. Önmagunk (lelkünk) célja/feladata az – kellene legyen –, hogy egyre jobbá váljunk. Ebbe az irányba tart mindenki, hiszen minden ember boldog és elégedett életet kíván élni. Az, hogy ki mitől lesz boldog, teljesen egyéni, ki mit kíván elérni vagy megvalósítani, az is egyénfüggő.

Éppen ezért ilyen sokszínű a világ, a benne történő események. A „véletlennek” tűnő dolgok pedig nem azok, ugyanis valami céllal történnek – ha néha nem is látjuk át ezek jelentőségét.

Mert az „egyre jobbá” válni folyamatában néha lankad a figyelmünk, néha elkóricálunk, néha a könnyebb utat választjuk, mert egós működésünk arra késztet, hogy behódoljunk a világ divatjának, hóbortjának, és a felszíni csillogás elkápráztat. A valódi (lélek)cél a feltétel nélküli szeretet elérése, megtapasztalása – ezt Jézus óta tudjuk is, és ilyenkor, karácsony táján, egy-egy pillanatra fontolóra is vesszük.

De amikor elvétjük a helyes irányt, „véletlenül” történik valami, ami megálljt parancsol: civakodás, vita, baleset, betegség, tragédia. Ekkor lehullik a lepel a külsőségek díszdobozáról, és megmutatkozik az ember belső (lelki) gazdagsága – vagy annak hiánya. Mert a hozzáállásunkon megmutatkozik ez. Hajlandóak vagyunk-e alázattal elfogadni az életet és benne mindent örömmel megélni? Mert létezik egy Isten/Gondviselés, aki/ami utunkon kísér.

Ezért hiszem, hogy semmi nem véletlen. Mindennek éppen akkor és úgy kellett megtörténnie, ahogy. A jelen helyzettel mihez kezdünk, rajtunk áll.

Mindig találkozunk az úton emberekkel, akik „véletlenül” éppen a megfelelő irányt mutatják vagy a megfelelő leckét megtanítják. Hiszen minden értünk van.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2023-12-14: Család - :

Gyermekeink

2023-12-14: Szabadidő - :

Mit süssünk ma? (Csupacsokis torta)

Hozzávalók: a lapokhoz: 45 dkg liszt, 65 dkg cukor, 15,5 dkg kakaó, 1,7 dkg szódabikarbóna, 0,8 dkg sütőpor, 1 dkg só, 4 tojás, 3,5 dl kefir, 3,5 dl meleg víz, 1,15 dl olaj, 0,1 dl vaníliaeszencia; a krémhez: 37,5 dkg vaj, 22,5 dkg sajt­krém, 18 dkg fekete kakaó, 0,6 ml tej, 60 dkg porcukor, 2 evőkanál vaníliaeszencia; a mázhoz: 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál víz, 10 dkg étcsokoládé, diónyi vaj; a díszítéshez: 25 dkg tejszín, 2,5–3 dkg fehér csokoládé, Raffaello-golyók.