A Berde Mózsa Kör foglalkozásain részt vevő száz háromszéki gyermek szellemi és lelki fejlődését támogathatják mindazok, akik bekapcsolódnak a sepsiszentgyörgyi Turul Iroda december 21-i karácsonyváró eseményébe. A szervezők kreatív foglalkozásokra, társasjátékozásra várnak gyermekeket és felnőtteket egyaránt, akik a belépő, azaz egy sms árával segíthetik az immár tíz éve futó, sokrétű oktatási-nevelési programot.
Berde Mózsa Karácsony névre hallgató jótékonysági esemény helyszíne december 21-én, csütörtökön 16 órától a Sepsiszentgyörgy belvárosában található Zamat Café lesz. A szervezők sokféle tevékenységgel készülnek, lehet majd karácsonyfadíszeket készíteni természetes anyagokból és sókerámiából, de lesz ötletbörze is annak érdekében, hogy minél személyesebb, ötletesebb ajándékkal lephessük meg szeretteinket, ugyanakkor a csomagoláshoz is szolgálnak majd kreatív megoldásokat. A foglalkozásokon kézműves ékszereket is alkothatunk, ugyanakkor felszabadultabb elfoglaltságot is ajánlanak: lehet majd társasjátékozni, és karácsonyi kvízt is szerveznek a látogatóknak. Az eseményre egy sms árával – azaz 2 eurónak megfelelő összeggel – lehet majd belépni, emellett minden elfogyasztott tea, kávé vagy forró csoki árával is a Berde Mózsa-program működését támogathatjuk – ismertették a szervezők. Tájékoztattak arról is, hogy a Zamatban szervezett programok idején, illetve december 20-án a főtéri karácsonyi vásárban ún. Berde Mózsa-cipót vásárolhatunk, melynek ára szintén egy sms. Ezzel szintén a szervezet által pártfogolt nehéz helyzetű gyermekeket segíthetjük, a program működtetői ily módon gyűjtenek, hogy egy kirándulással ajándékozhassák meg őket.
A Turul Iroda jótékonysági akcióját Laborfalva jeles szülötte, Berde Mózsa inspirálta, akit a szervezet a közösségi felelősségvállalás és jótékonykodás személyiségeként tisztel. Mint azt közleményükben felidézték, „jelentős vagyont hagyott az unitárius egyháznak azzal a kikötéssel, hogy abból a kolozsvári, tordai és székelykeresztúri unitárius gimnáziumok kétszáz diákjának naponta egy-egy ingyencipót juttassanak. (…) Ahogyan Berde Mózsa is tette élete során, mi is szeretnénk feleleveníteni azt a szellemiséget, amely a közösség szolgálatában állt” – fogalmazták meg. A Berde Mózsa Kör foglalkozásain Baróton, Középajtán, Nagyajtán, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen összesen száz gyermek vesz részt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.