A Csodaszarvas alap ösztöndíjaiAkiknek öröm mások terhén könnyíteni

2023. december 20., szerda, Közélet

Ötödik alkalommal vehette át a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium három diákja a Csodaszarvas Alap ösztöndíjait, melyek révén az iskolai tevékenységek mellett végzett önkéntes munkát ismerik el az alapítók. Sánta Imre szotyori református lelkész péntek délelőtt adta át az újabb díjazottaknak az amerikai magyarok magánadományából származó, illetve megyeszékhelyi partner által is támogatott juttatást.

  • Újabb díjazottak: Aczél Adrienn, Zay Henrietta és Szőcs Anita Sánta Imre társaságában. A szerző felvétele
    Újabb díjazottak: Aczél Adrienn, Zay Henrietta és Szőcs Anita Sánta Imre társaságában. A szerző felvétele

A Csodaszarvas Alap ösztöndíjait évente két alkalommal, tanév végén, illetve karácsony előtt adják át a társadalmi szerepvállalásuk okán arra érdemes diákoknak. A jeles alkalomra az idei díjazottakat és szülei­ket a Református Kollégium igazgatói irodájába hívták be – azt azonban nem tudták pontosan, miért kellett ott megjelenniük, így nem csoda, hogy mindannyian kissé izgulva léptek be az ajtón. Sánta Imre református lelkész szavai azonban rövid idő alatt eloszlatták a félelmeket, a diákok önkéntes munkáját méltató szavai, a fiatalok őszinte vallomásai pedig pillanatok alatt könnyeket csaltak mindenki szemébe.

A tizenegyedikes Aczél Adrienn a sepsiszentgyörgyi kulturális és sportrendezvények sokaságán önkénteskedett már, s bár beszámolója szerint néha igen fárasztó ez a munka, menet közben nagyon sokat tanult, életre szóló élményekkel gazdagodott. Számára az önkénteskedés nem más, mint örömet szerezni az embereknek, és úgy érzi, fontos munkát végez, hiszen „vannak olyan személyek, akik számítanak rám, és nem hagyhatom őket cserben” – fogalmazott.

A tizenkettedikes Szőcs Anitát a diákpersbitériumban végzett munkájáért és a Máltai Szeretetszolgálat kötelékében kifejtett tevékenységéért díjazták, s mint elhangzott, édesapjával együtt sokat tesz szülőfaluja, Miklósvár közösségéért is. Mint azt beszámolójában kiemelte, az önkéntesség mindennapjainak szerves része, sokat fejlődött ezáltal, és úgy érzi, a befektetett energiát ezen a területen tudja a legjobban visszakapni.

„Amióta önkénteskedem, megváltozott a világnézetem, közelebb kerültem az emberekhez és Istenhez. Észre tudom venni a csodákat, amelyek nap mint nap körülvesznek, és örülni tudok minden apróságnak” – így fogalmazta meg az iskolán kívüli munkássága lényegét Zay Henrietta. A Református Kollégium végzős diákja aktív tagja gyülekezetének, programok szervezésében, lebonyolításában vesz részt, családi, gyermek- és ifjúsági, illetve sérülteket célzó rendezvényeken egyaránt. Ezt a sokoldalú szolgálatot nem teherként, hanem megnyugvásként éli meg, s mint azt jelezte, boldoggá teszi a tudat, hogy valaki terhén könnyíthetett.

Sánta Imre úgy vélte, önkéntes szolgálatuk révén a diákok gyakran azt a munkát is elvégzik, amely  a felnőtteknek is kötelességük volna, ezért köszönetet mondott nekik, és arra buzdította őket, folytassák a munkát, „mert szükség van rátok”. Végezetül átnyújtotta az idei ösztöndíjakat: 500–500 lej készpénzt, illetve egy-egy 400 lej értékű könyv­utalványt, melyből 100 lejt a helyi támogató, a LibriM Könyvudvar ajánlott fel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2023-12-20: Kármentő - László Zsuzsa:

Abszurditás

Felfoghatatlan az, ami Udvarhelyen történt. Nincsenek szavak! Legalábbis első körben, amikor eláll az ember lélegzete és megszólalni sem képes. Aztán elkezd magából kikelve háborogni, és akkor már mindenféle szavak előtörnek belőle, nem is akármilyenek. A végletekig elmenően képes szitkozódni, és ha megfeszül, sem tudja megérteni.
2023-12-20: Közélet - Iochom István:

Archaikus népi imádságok az Erzsébet Teremben (Kézdivásárhely)

A Háromszéki Népfőiskola Egyesület szervezésében szombat délután kettős esemény helyszíne volt a kézdivásárhelyi Erzsébet Terem. Archaikus népi imádságok és vallásos énekek vetélkedővel tisztelegtek Erdélyi Zsuzsanna (1921–2015) Kossuth-díjas néprajztudós munkássága előtt, aki lejegyezte és megőrizte számunkra a kora középkortól szájhagyomány útján terjedő régi népi imádságokat, valamint egy nemezkiállításra is sor került. Hárman állítottak ki: Kádár Edit, Teleki Aranka és Sylvester Ibolya.