Jóváhagyta a 2024-es évre alkalmazandó helyi adókat és illetékeket Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A tegnapi döntés értelmében a magánszemélyek által a tulajdonukat képező épületek és területek után fizetendő adókat leszámítva a legfontosabb adóterhek vonalán nincs változás az idei évhez képest. A városatyák ugyanakkor jóváhagyták azon utcák lajstromát is, melyek más adóövezetekbe kerülnek, így az ott lakók várossal szembeni, épület- és telekadóterhei is változnak.
A természetes személyek esetében az épület- és telekadót az inflációs szintnek megfelelően igazítják ki, azaz 13,8 százalékkal növelik. Ezt a közpénzügyi törvények írják elő, és a korábbi években is alkalmazták, csak akkor az infláció mértéke jóval alacsonyabb volt. Az önkormányzat a maga részéről további emelést nem eszközöl, és a magánszemélyek esetében az ingatlanadót a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten tartja 2024-ben is. A jogi személyeknél nem változnak a helyi költségvetéssel szembeni pénzügyi terhek. A járműveket tekintve az illetékek az idei év szintjén maradnak. Nem változnak továbbá a befizetési határidők sem, azaz az első fél évre szóló összeget március 31-ig, míg a másodikat szeptember 30-ig lehet törleszteni. Ahogy korábban is érvényes volt, azok, akik az első határidőig az ingatlan-, illetve járműadó teljes összegét befizetik, kilencszázalékos kedvezményben részesülnek (természetes és jogi személyek egyaránt). Lényeges: ahogy eddig is, a kedvezményben csak azok részesülhetnek, akiknek nincs más tartozásuk a várossal szemben. Az adómentességre, más kedvezményekre vonatkozó szabályok nem változnak, sem a kedvezményezettek körét, sem az engedmények mértékét illetően. Egy fontos változás ugyanakkor, hogy az önkormányzat jövő évtől eltörli a közterület-foglalási díjakra vonatkozó kedvezményeket, amelyet a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások által érintett vállalkozások megsegítésére vezettek be. Mivel ezek a korlátozások megszűntek, így a kedvezményes díjazás sem indokolt a továbbiakban.
Noha a kötelező kiigazításon túl nem emelik az ingatlanadót Sepsiszentgyörgyön, lesznek azért, akiknek más oknál fogva még mélyebbre kell a zsebükbe nyúlniuk. A képviselő-testület tagjai arról is döntöttek, hogy mely utcák vagy azok mely szakaszai kerülnek át más adókörzeti besorolásba. Erre akkor kerül sor, ha az illető utcában az életminőséget javító fejlesztések, közberuházások történtek, vagy a másik végleten valamilyen oknál fogva a körülmények romlottak (az út, a járdák, közvilágítás sérült, építkezés zajlik ott vagy a közelben, ami miatt zaj, por vagy megnövekedett forgalom zavarja a lakókat). Az önkormányzat 2017-ben vezette be az adóövezeti besorolás szabályzatát, mely egy pontrendszert is tartalmaz. Annak függvényében, hogy egy utca milyen pontozást ér el, megváltozhat az adóövezeti besorolása. Ez a besorolás kizárólag az épület- és ingatlanadót érinti. Összesen négy övezet létezik, a legmagasabb besorolású az A, ahol az adók szintje is a legnagyobb. A tegnap elfogadott határozat értelmében összesen húsz utca övezeti besorolása változik, az Andrei Șaguna, a Csíki, az Ág, a Stadion és a Szegfű utca közelmúltban korszerűsített szakaszai, továbbá a Bolyai János, Gát, Kút, Esthajnalcsillag, Oltmező, Bárányka, Új, Uzoni, Rózsa, Nap, Táncsics Mihály, Textilesek, Nyár és Zefír utcáé. Az önkormányzat ugyanakkor egyelőre fenntartja az alacsony pontszámot (és ezáltal nem változik a körzeti besorolás sem) azon utcáknál, ahol a városban zajló munkálatok miatt jelentősen megnőtt a járműforgalom, ezek: a Gyár, Irinyi János, Malomgát utca, a Füzes utca egy szakasza, valamint a Cigaretta utca.