Gépkocsik és gyalogosok által is újból használható a nagyajtai híd. A 15,36 millió lejes beruházásból 14,67 millió lejt a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL), közel hétszázezer lejt a megyei tanács költségvetése fedezett. A 29 méter hosszú, nyolc méter széles, két oldalán járdával és védőkorláttal kiegészített híd járható már, de teljes befejezése csak tavaszra várható, amikor az időjárás kedvezőbbre fordul és a végső aszfaltburkolat is rákerül.
Az Ajta-patak feletti régi hidat május közepén bontották el. Az 1901-ben készült híd tartópillérei gyengültek meg vészesen, ami miatt a nehéz teherforgalmat évekkel ezelőtt korlátozni kellett, de szerkezete sem volt biztonságos, ezért a megyei tanács már 2018-ban elkezdte volna a beruházást. Csakhogy hiába hirdették meg háromszor is a közbeszerzést, egyetlen cég sem jelentkezett; végül negyedszerre, tavaly novemberben jártak sikerrel.
A kivitelezés alig hónapja kezdődött el, és úgy tűnt, egyből meg is feneklik. Június 25-én ugyanis Középajta és Szárazajta határában jelentős eső esett, ami miatt megáradt az Üllők-patak, a Kakas- és a Tekse-patak pedig az árvízzel együtt nagy mennyiségű törmeléket is hozott, amely a híd mellett kialakított ideiglenes átkelőn fennakadt, aztán elsodorta azt. Kár esett a kivitelező cég markológépeiben, megrongálódtak a híd elkészült elemei, vagyis az elkezdett munkát jóformán teljesen újból kell indítani.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében épült, az ajtaiak szívéhez olyannyira hozzánőtt százhúsz éves hidat is megőrzik: a megyei tanács segítségével elszállították, a tervek szerint pedig a közeljövőben régi helyétől kicsit lejjebb, a park környékén újból felállítják, és gyaloghídként fogja tovább szolgálni a közösséget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.