Szombaton a köpeci kultúrotthonban jótékonysági bált tartott az Akarat tánccsoport. Az eseményen felléptek a csoport két korosztályának tagjai, majd az Active Music Band zenéjére éjszakába nyúlóan mulatott a népes közönség. Felpártolásuknak köszönhetően a Szabó Irénke tanárnő által oktatott táncosok új fellépőruhákhoz jutnak.
A tánccsoportot 2019-ben alapította Szabó Irénke, a Gaál Mózes Általános Iskola magyar–román szakos tanárnője. A tornászmúlttal rendelkező pedagógusnak kezdetben szerényebb célkitűzései voltak: összefogni a még gyereknek számító köpeci lányokat és a néhány egyszerűbb tánc megtanítása révén sikerélményt adni nekik. Aztán „túlnőtték” a feladatot. Már nem csak a helyi rendezvényekre hívják meg őket, hanem miklósvári és bölöni ünnepségeken is felléptek táncaikkal. Műsorukon pom-pon, modern tánc és sokak által csak filmekből ismert cowboytánc szerepel, amiért folyamatosan dicsérik őket. Tevékenységük olyan népszerű, hogy a tizenöt nagyobb lány mellé (ötödikesek és középiskolások) már az óvodások és elemisták köréből verbuválódott csoportot is kellett indítaniuk.
„A csoport névválasztásával a múltat és a jelent kívántam összekötni. Édesapám valaha a helyi Akarat labdarúgócsapatában játszott, ezért az ő emléke előtt is tisztelegtem. De hiszem azt is, hogy akarattal és megfelelő kitartással bármilyen téren lehet sikert elérni, ezért a tánccsoportra is illik a név: szorgalmasak és tehetségesek ezek a lányok” – mondotta a tánccsoport vezetője.
Az „akaratos” lányok legközelebb ma délután az iskola által szervezett Nyelvek karácsonya című előadáson lépnek fel a baróti Városi Művelődési Házban.
Böjte Ferenc