Kiélezett első játékrész után a második harmadbeli rövidzárlat miatt a Háromszéki Ágyúsok négygólos hátrányban vágtak neki az utolsó felvonásnak, végül pedig 5–0 arányú vereséget szenvedtek az Erste Ligában szereplő Brassói Corona együttesétől. A háromszéki csapat pénteken és szombaton 18.30-tól újabb bajnoki mérkőzéseket játszik, ugyanis a Bukaresti Steaua látogat a Deme László Műjégpályára.
A házigazdák bátran kezdtek, többször próbára tették a vendégek kapusát, viszont Patrik Polc állta a sarat. A háromszéki csapat kétszer is emberhátrányba került, így a folytatásban ellenfelük diktálta az iramot, azonban László Arnold ihletett formában védett. A szünethez közeledve a narancs-kék mezesek létszámfölényben támadhattak, azonban ezt nem sikerült kihasználniuk, majd a keresztléc segítségével kapott gól nélkül zárták az első harmadot.
A Háromszéki Ágyúsok a második felvonásban árnyékai voltak önmaguknak, ezért Dave MacQueen legénysége négyszer is betalált. A rivális a 23. percben szerzett vezetést, miután László Arnold hárított egy átlövést, a kipattanót Gajdó Balázs értékesítette (0–1). A Brassó a 30. percben növelte előnyét, ezúttal Chase Schaber továbbított a keresztléc alá (0–2), aki nem sokkal később duplázott, a 37. percben egy távoli kísérletbe beleérve csúsztatott a hálóba (0–3). A második játékrész végén a hazai gárda kivédekezett egy emberhátrányt, majd miután kiegészültek, Gajdó Balázs ütőjéről a korong a jobb felsőbe vágódott (0–4).
A Kertész Zoltán, Todor Krisztián és Bács Lóránt irányította alakulatot az utolsó harmad elején újabb kiállítás hátráltatta, ezt kihasználva Radim Valchar is feliratkozott a gólszerzők közé (0–5). A hátralévő időben a házigazdák próbálták megszerezni a szépítő találatot, ám nem jártak sikerrel, ráadásul a hajrában a harmadik létszámfölényüket sem fordították a javunkra, így a Corona elleni negyedik mérkőzésüket is elvesztették az alapszakaszban.
Eredmény, román bajnokság: Háromszéki Ágyúsok–Brassói Corona 0–5 (gólszerzők: Gajdó Balázs 23., 40., Chase Schaber 30., 37., Radim Valchar 42.). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.