Szerdán este szervezték meg a középiskola udvarán a Bod Péter Tanítóképző hagyományos karácsonyi koncertjét, a tanintézmény szokásos év végi rendezvényét. A napokban megtartott osztálydíszítési verseny eredményeként az osztálytermekből számos szép karácsonyfát is vittek az „angyalok” a műsor szépítésére.
Elsőként Deák Magdolna iskolaigazgató köszöntötte a vendégeket és a diákokat. Mint fogalmazott, a zenekar, a kórus, a tánccsoport és a versmondók egymást támogatva egy nagyon sokszínű karácsonyköszöntő meglepetéssel lépnek fel. „Örömmel hirdetem, hogy olyan karácsonyi műsor következik ma este, melyben rendhagyó módon sokféle stílus és gondolat felbukkan: megszólal a zenekar Gergely Tamás és Szóró Dorina irányításával, szeretetre hangol bennünket is a kórus Gligor Zoltán zenetanár és Szőcs-Vitus Zsuzsa egyetemista vendégelőadó segítségével, a tánccsoport pedig ünnepi örömtánccal köszönti a földre született Messiást Kocsis Hunor oktatóval, és nem maradhatnak el a versköszöntők sem Szalló Tünde magyar szakos tanárnő vezetésével”– mondotta többek között az igazgató, majd Miklós-Kovács Tamás református lelkipásztor a Biblia szavaival köszöntötte az est résztvevőit és adta áldását a jelenlevőkre, majd a fellépők bemutatták az ünnepi műsort.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.