Farcádi Botond
„Vakfehér karácsony, vonulunk Anyánk mögött a töretlen hóban, (...) csillagok hullnak ránk törékeny és hűs hópelyhekként, valami boldogságfélét érzek a torkomban meg a mellkasomban, nem tudom, honnan gomolygott elő, a betlehemi istállót nem kell elképzelnem, pontosan olyan, mint a mi barakkunk, és ha fölnézel a telepre boruló éjszakai égre, sok ezer angyalt látsz szálldosni, aprók és végtelenek, csak éppen némák, nem baj, majd mi énekelünk Pătrașcu titkos kápolnabarakkjában, kieresztjük a hangunkat, mint a mezei vadak és az ég madarai...”
Visky András Kitelepítés című regényének idézett sorai egy munkatáborban eltöltött karácsonyt elevenítenek fel: Krisztus születésének éjszakáján a rabok titkos lágermisére igyekeznek az egyik barakkba, miközben a gyermekek abban reménykednek, hogy a kukoricakocsányokkal tömött dobkályhán valahogy csak elkészül az ünnepi eledel, megfő és mézédes levet ereszt az ősszel lopott kukorica. Hátborzongatóan szép sorok, megrendítő olvasni, miként szelídíti meg a gyermeki rácsodálkozás és az őszinte hit a legzordabb, legkegyetlenebb valóságot. Mi más lenne ez, ha nem maga a csoda, hogy a felnőtt ember számára a szörnyű rabságot, tehetetlenséget, nincstelenséget jelentő barakk a gyermek szemében betlehemi istállóvá lényegül át?
Visky András református lelkész édesapját az 1956-os forradalom utáni megtorlások során huszonkét év börtönre ítélték, édesanyját hét gyermekükkel együtt kitelepítették a Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe. A SepsiBook könyvvásár és irodalmi fesztivál idei kiadásán is bemutatott Kitelepítés a munkatábor mindennapjaiba nyújt betekintést a legkisebb gyermek nézőpontjából.
Ma, 2023 decemberében Romániában nincsenek lágerek, munkatáborok, ahol politikai elítélteket kegyetlen körülmények között dolgoztatnak, kergetnek halálba. Legtöbbünknek ma karácsonykor nem kell fáznunk, a főtt kukoricánál gazdagabb ünnepi asztal vár ránk. Visky András regényét mégis olvasnunk kell, újra és újra. Hogy pillanatra se feledjük, milyen szörnyűségekre képesek a totalitárius rendszerek. Hogy jól eszünkbe véssük: ezeket az embertelen, totalitárius rendszereket mindig szélsőséges eszmék hívják életre. E vad szólamok, szélsőséges eszmék pedig éppen most bontogatják szárnyaikat Romániában. A bukaresti parlamentben olyan jelenetek láthatóak, amelyeket nem tudunk másként értelmezni, csakis intő jelként: a gyűlölet elharapózni látszik, az erőszak újra testet ölt, egyre idegesebb, egyre agresszívebb, egyre fenyegetőbb körülöttünk a világ.
Hittel kell néznünk az égre, ha látni szeretnénk sok ezer angyalt szálldosni. És ha némák, akkor bizony nekünk kell énekelünk, kieresztenünk a hangunkat.
Borítókép: Vadászok a hóban – idősebb Pieter Bruegel festménye (1565)
