A Pro Zabola Egyesület tizenkettedik alkalommal szervezte meg december 26-án – igazi tavaszias időben – az immár hagyományos Csipkés honismereti gyalogtúrát, amelyen mintegy kétszázötvenen vettek rész Háromszék különböző településeiről. A kalandvágy kielégítése mellett a túrának fontos célja volt az is, hogy a résztvevők megismerjék a környék helyneveit, és azokat ápolandó, helynévtáblákat helyezzenek el a kirándulás során.
A kilenc és fél kilométeres túra kiindulópontja a 675 méter tengerszint fölötti magasságon fekvő Gyár-pusztája volt. Innen két kilométeres kapaszkodó után elérték az 1148 méter magasságon fekvő Pálfej-pusztáját, ahol a szervezők forró citromos teával várták a túrázókat. A „teaszünet” alatt a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat 109-es zászlóalja rövid programmal szórakoztatta a pihenő társaságot, Sidó Zsuzsa pedig a Botos-kút legendáját mesélte el.
A korábbi évek hagyományait folytatva, a túra útvonalán a résztvevők idén is fából készített táblákat helyeztek el a Botos-kútnál, Kutyák kútjánál, Pálfej-pusztán, Pálfej-kútnál, Egres-pataknál, Zsilip-kútnál és Keresztesek nyírénél.
A „kaland” a pávai kultúrháznál ért véget, ahol a Roy Chowdhury Mikes Alapítvány, a Secuiana készruhagyár és a zabolai önkormányzat jóvoltából a konyhai csapat finom babfőzelékkel várta a túrázókat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.