Nem sokkal éjfél előtt számosan tartanak Sepsiszentgyörgy főtere felé, az esztendőfordulós szabadtéri koncertek irányába. A kezekben egy-egy üveg pezsgő vagy a hátizsákok zsebeiben egy-egy kisebb palacknyi szíverősítő. Kinek mi esik jobban a szilveszteri koccintáskor. A főtéri színpad előtt már este tizenegy óra után alakul, gyarapodik a tömeg, oly méretű, akár egy kisebb koncerten a Szent György Napok forgatagában.

A színpadon Nicola román nyelven énekli dalait, nem csak román ajkúak hallgatják. Pukkanás, minden irányból, rendkívül zavaró, vigyázni is kell, nehogy valakinek a közvetlen közelében durranjon egy kisebb petárda.

Éjfélre megsokasodik a nézősereg, s miután átfordul az óramutató, maga mögött hagyva az óesztendőt s elindítva az újat, berobban az első tűzijáték. E pillanatban léteznek meghittebb hajlékok is, másfajta fényekkel, de most itt a sokadalom: jól érzékelhető, hogy a sepsiszentgyörgyiek igénylik az efféle évzáró, avagy évindító mulatságot. Kinek a múlt, kinek a jövő.

Aztán színpadra lép Nagy Feró és a Beatrice zenekar, ismert dalaival. A dalok között mesél is, alighanem szilveszteri humor, hogy az alig hetvenhét esztendős rocker valamikor udvarolni járt volna szeretett városunkba, bizonyos Geta névre hallgató hölgy kegyeiért esedezve. E pillanatban minden bocsánatos bűnnek számít, csupán a hatásvadász, önkéntes keresztre feszülés vitatható – enyhén fogalmazva –, a második fordulat, vagyis a magyar éjfél után. De e feledésre méltó jelenet előtt még megörvendezteti az időközben tekintélyessé dagadó tömeget egy újabb tűzijáték, látványos, égre igyekvő álcsillagocskákkal, aztán tovább pörgeti dalait az örökifjú magyar rocklegenda.

Fél kettő után már csak a legkitartóbbak maradnak, szép számban ugyan, ám Feróék továbbra is rendíthetetlenül zenélnek. Az is kiderül, egyebek mellett, hogy az ütőhangszereket püfölő Nagy Hunor Attila az ő fia, mert miután Feró egy fél évszázadon át hiába keresett egy igazi dobost, ő maga „csinált” egyet…