Tűzvész a Ferma Dacilor PanziónálKiterjesztették a bűnvádi eljárást

2024. január 4., csütörtök, Belföld

Huszonnégy órára őrizetbe vették kedden az egy hete leégett Ferma Dacilor Panzió tulajdonosát és két ügyintézőjét. A nyolc ember halálát követelő tűzeset ügyében már okirat-hamisítás és hivatali visszaélés gyanújával is bűnvádi eljárás zajlik – közölte a Prahova megyei ügyészség.

  • Fotó: Facebook / IGSU - Inspectoratul General pentru Situatii de Urgenta, Romania
    Fotó: Facebook / IGSU - Inspectoratul General pentru Situatii de Urgenta, Romania

Az ügyészek kedden hallgatták ki a Tohani településen 2023. december 26-án leégett panzió ügyintézőit és annak tulajdonosát, Cornel Dinicut, aki a román sajtó szerint a 2000-es években a bukaresti alvilág ismert figurája volt, több botrány is fűződik a nevéhez, amelyekben rendőrök és magas rangú politikusok is érintettek voltak. Dinicu neve nem szerepel a cég irataiban, de számos interjúban a sajátjaként mutatta be a vállalkozást és a hatóságokra panaszkodott.

Az ügyészek egy jogi és három magánszemély ellen indítottak bűnvádi eljárást gondatlanságból elkövetett rongálás gyanújával, mely katasztrófát okozott – írták a közleményben. Az eddig lefolytatott vizsgálatok alapján megalapozott a gyanú, hogy 2016 és 2023. december 26-a között a kereskedelmi társaság vezetősége, a tulajdonos és a két adminisztrátor törvénytelenül működtette panzióként az ingatlant. A főépületet, amely egy éttermet, egy konyhát, valamint földszinti és padlástéri szállástereket foglalt magában, építési és más, kötelező engedélyek beszerzése nélkül húzták fel és alakították ki. A létesítménynek tűzvédelmi engedélye sem volt – közölte az ügyészség. A nyomozóhatóságok a tűz okaként a villamosenergia-hálózatot valószínűsítették. Ezzel ellentmondtak Dinicu korábbi kijelentésének, miszerint szándékos gyújtogatás történt.

A vendégekkel teli Ferma Dacilor Panzió egy hete gyulladt ki, az épületben 26-an tartózkodtak, előző este összejövetelen vettek részt. A kétszintes, fából készült épületben gyorsan elharapóztak a lángok, a földszinten lakók időben kimenekültek, de az emeleti vendégeket – öt felnőttet és három gyereket – eltűntnek nyilvánították. Hét áldozat szénné égett holttestét a romok között találták meg, majd pár napra rá újabb emberi csontmaradványokat találtak, ezeket DNS-minták alapján vizsgálják. A tűzesetnek két sérültje is volt, egy 48 éves nő és egy 16 éves fiú enyhébb égési sérüléseket szenvedett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2024-01-04: Belföld - :

Cseke Attila: Nem működik a rendszer, nem működik a kormány

Az uniós alapok befektetését veszélyezteti, és az ország fejlődését, a közigazgatás működését hátráltatja az az intézkedéssorozat, amelyet az év utolsó napjaiban fogadott el a kormány – hívta fel a figyelmet Cseke Attila RMDSZ-es szenátor, volt fejlesztési és közigazgatási miniszter az RMDSZ hírlevelében.
2024-01-04: Belföld - :

Szilveszteri segélykérések és rendellenességek

A szilveszteri hosszú hétvége nem telt csendesen a szolgálatukat végző egészségügyi és rendfenntartó szervek számára, mint minden ünnepen, sok volt a túlkapás evés-ivásban, és ilyenkor a bűnözők sem nyugszanak. Jó hír azonban, hogy idén nagy mértékben csökkent a közúti balesetek száma.