Naenia
Ég a rongyember,
lángol – röppen a szélben
a szalma lelke.

Karnevál
Hóemberfarsang!
Szénszem, szénmosoly olvad.
Horpadt, vén fazék.

Agapé
Eljöttek. Mind itt
voltak… Csak egy hiányzott.
Tán meg se hívtuk.

Föltámadás
Árkokban hólé
harsog – bogarak, bakák
sugárzó sárban.

Postscriptum
Borostás arcok –
fönnakadt fabárkák friss
barkaág hegyén.

Meggyfaportré
Itt állhatott… Vagy
Ott? Mint valami vendég –
Más végtelenben.

A város elhagyása
kavafisz-parafrázist mímelvén
alexandrosznak, alexandriába,
felelt így k. a fáradt nyárutón –

Hívtál, hadd menjek, útra fel, ússzak fényben, más tengerekben,
A várost hagyjam, húzzak el, más város is van – itt már hemperegtem,
Félholt vágyakban elmerült alak, ki más-más szemmel néz körül
Más-más vidéken, gyermekül, más városokban, s lelke még örül,
Hogy éppen ott van már, vagy itt csak tétlen ír – más, száz alakban
Élhet, mozoghat állatin, vad pépben, világ-ázalagban…
Város nem egy vár – hét perel, verseng hevenhét lényemért!
Homérosz vak hang – szétpereg… Hullt porszem nyelvén rég nem ért
Már senki – írtam boldogan, sok semmi szót örökbe vettem,
Sok szépet, bíztam, s volt olyan, hogy vélt személyem tönkretettem.
Több város volna, s nincs remény, sem új, más tája tengereknek –
Sok hullám habja költemény, sós félsorok ha bentrekednek,
Kimondhatatlan kincs, hiány, szűrt utcahang, kihűlt lakás, szobák,
Emlékek, dolgok, mindahány tárgy megfakult kín… Nem tart már tovább –
Itthon sem otthon, néma istenek édes, tág Ithakája!
Képzelet, álom a többit is egyszeriben kitalálja –
Te ellaksz lakhatatlanul, lakatlan árnyék életed…
Sokféle út van, végtelen, sok város, más lét – élheted,
Ha elfeledted önmagad szavát, a szép örömre lettet,
S a titkos fényt, a másikat, talán örökre tönkretetted.

Bohócöröklét

(Hódolat Fellininek)

A bús bohóc s a víg bohóc talán csak egy,
Ki tarka mennybe ránt, vagy bűnbe még alábbnyom,
S ha balja jobbra tér, a jobbja balra megy,
S az űr porában egy lyukas talp, béna lábnyom

Csámpázik céltalan, s úgy jár, akár a kegy -
Törött cipőkben és ormótlanul trahányon
Hol erre tér az Úr, hol esmeg arra megy,
Ha rója lég sarát... Imázó sok parányon

S kimázolt arcokon tipor, halad taposván,
De nem tud ő nagyot kacagni, sírni-ríni,
S nem örvend: „Ecce! Ó, ni Róma, s ím, Rimini!”

Csak hagyja majd, ha dúl s dühöng a zagyva posvány,
Hogy publikum vadult mocsokkal megdobáljon
Minden bohócot egy nevettető világon...