A magyar férfi vízilabda-válogatott 11–8-ra kikapott vasárnap a címvédő horvát csapattól az Európa-bajnokság zágrábi elődöntőjében. Sikerével a házigazda sorozatban hatodszor játszhat finálét a kontinenstornán. Varga Zsolt legénysége kedden 17.30-tól a csoportkörben legyőzött olaszokkal találkozik a bronzmérkőzésen. A horvát–spanyol finálé pedig nemcsak az aranyéremről, hanem az ötkarikás indulási jogról is dönt majd.
Gyapjas Viktor védéssel mutatkozott be a kapuban, de a horvátok az első emberelőnyüket kihasználták éppen úgy, ahogy a következő támadásnál a magyarok is a sajátjukat Fekete Gergő révén. Ezt követően a kapusok percei következtek, de egy remek bejátszás után Ante Vukičević már nem hibázott, majd Vigvári Vince egy pimasz ejtéssel bevette Marko Bijač kapuját. A második negyed második horvát emberelőnyét már nem sikerült kivédekezni, így harmadszor is a hazai csapat vezetett, sőt, ahhoz Gyapjas hatalmas bravúrja kellett, hogy ne húzzanak el kettővel. A horvát blokkok olyannyira remekül működtek ebben a periódusban, hogy hiába kapta a fórokat a magyar együttes, a lövések többnyire még így sem jutottak el a kapuig, ha mégis, akkor Bijač védett. A folytatásban a kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, amikor a nagyszünet előtt kétgólos előnyre tettek szert a horvátok.
A térfélcserét követően a játékrész első emberelőnyéből Nagy Ádám betalált, az egyenlítés viszont nem jött össze, mert Vigvári Vendel ejtése a keresztlécen csattant. Mindkét oldalon kihagyott fórok következtek, de a kulcsfontosságú gólokat ezúttal is a horvátok szerezték két ötméteresből, azonban előbb Nagy Ádám pontos bombája jelentette a választ, majd Vigvári Vince lövése. Az utolsó szünet előtti percekben még egy gólváltás történt, így Fekete is feliratkozott a duplázók közé. A záró nyolc perc első horvát támadása végsőkig kijátszott gólt hozott, ahogy a második is, azaz a házigazda először vezetett három találattal. A magyarok nem tudták kihasználni a fórokat, mígnem Varga Zsolt időkérése után Nagy Ádám már nem hibázott. Ennek ellenére bő három perccel a vége előtt Zvonimir Butić megúszásból lőtt gólja az érdemi kérdések lezárását jelentette, aztán a végén még Josip Vrlić és Vigvári Vince is betalált.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.