Nem véletlenül kapta a Blow-up címet a rendezvény, melyet a Kovászna Megyei Művelődési Központtal partnerségben, a Kulturális Minisztérium és Kovászna Megye Tanácsa támogatásával szervezett a házigazda intézmény: Michelangelo Antonioni filmrendező klasszikusát (Nagyítás, 1966) idézve olyan óriásira nagyították a művészek képeit, ahol már új nézőpontok, összefüggések is megjelentek, újabb titkok derültek ki, a zene pedig még tovább tágította a kiállított művek értelmezési horizontjait, szinte végtelen távlatokat nyitva előttük.

„A megszokottól eltérő rendezvényt készítettünk elő ma önöknek a nemzeti kultúra napja előtt tisztelegve, két olyan művészt híva segítségül ehhez, akik fontos személyiségei a hazai kulturális életnek. Egyikük, Baász Imre sajnos már nincsen közöttünk, Dan Palade azonban még itt van, alkot, és nem is akárhogyan” – kezdte megnyitóbeszédét Kopacz Attila, az Árkosi Kulturális Központ vezetője. Mint mondta, közel tíz éve próbálkozott először Baász Imre utolsó hét munkájának kinagyításával, és izgalmas élmény volt nagyban szemlélgetni ezeket a kis mesterműveket, felfedezni bennük a részleteket, betekinteni a jól látható vonalak mögé. Tíz évvel az akkori kiállítás után elmesélte ezt az élményt Dan Palade festőművésznek, akit érdekelni kezdett, hogy az ő rajzai milyenek lennének óriásiban. Kipróbálták, és a végeredmény hasonlóan izgalmas volt. Adta magát az ötlet, hogy párhuzamosan is bemutassák kinagyítva a két művész kilencvenes években készült munkáit, és Antonioni filmjének koncepciója is adta magát: „fedezzük fel, hogy mi rejlik a részletek mögött”. És mivel az Árkosi Kulturális Központban semmilyen fontos esemény nem történhet zene nélkül, Kopacz Attila felkérte barátját, Nicolae Dumitru bukaresti zongoraművészt és tanárt, hogy improvizáljon a képek margójára.

Könnyebb lett volna, ha meghívtak volna egy színészt, hogy előadjon valamit Eminescutól, aztán ugyanezt magyarul is elmondta volna egy művész, ő maga pedig Chopint játszott volna – mondta Nicolae Dumitru, hozzátéve: ők azonban úgy döntöttek, valami szokatlant kínálnak a közönségnek, de nem a szokatlanság kedvéért. „Számomra a kultúra napja az édesanyám emlékét jelenti, aki orosz volt, a Volga partjáról érkezett ide, és Petőfi Sándort szavalt oroszul és románul. Aki oroszra fordította Nichita Stănescut és Urmuzt. Mert mi is a kultúra? Eltávolodás a bögrétől. Felemelkedés a mindennapok fölé, melyek azt sulykolják belénk, hogy csak a hasunkra gondoljunk, csak ebből és ezért éljünk. A kultúra valami másra törekszik, az örökkévalóság egy kis szeletére” – fogalmazott a zongoraművész. Mint kifejtette, minden kulturális cselekvés – színház, képzőművészet, zene – energiát szabadít fel, ő pedig kísérletet tesz arra, hogy megmutassa, lefordítsa a zene nyelvére Baász Imre és Dan Palade képeinek energiáját.

A kiállító művészekről Simona Tănăsescu képzőművész állított össze egy műsorfüzetszerű bemutató anyagot, mely a képeket is tartalmazta. Ezt használta partitúraként az előadó, minden zenei mű előtt felolvasva az illető kép címét. Nagyszerű kísérlet volt.