A magyar férfi kézilabda-válogatott az ötödik helyért játszhat az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, mivel szerdán 35–32-re kikapott az ötkarikás címvédő francia csapattól a középdöntő utolsó fordulójában Kölnben. A nemzeti együttes ma 16 órától Szlovénia ellen lép pályára a helyosztón. A találkozót a Digi Sport 2 és a Prima Sport 2 közvetíti.
A magyar csapat motiváltan és jól kezdte a mérkőzést, három góllal ellépett, hiszen matematikai esélye még volt az elődöntőbe jutásra. Az olimpiai bajnok szinte minden magyar hibát góllal büntetett, így a 11. percben már vezetett. José María Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány a belső posztokon és a kapuban cserélt, majd időt kért, mert a franciák rendkívül hatékony védekezésükre alapozva lerohanásgólokat lőttek, és nyolc perc alatt remek sorozatot produkáltak. A magyar válogatott az első félidő végén megtalálta az összhangot védekezésben, sokkal hatékonyabbá vált a játéka, egy négygólos sorozattal felzárkózott, azonban a szünetben még hátrányban volt (20–18). A folytatásban több mint 11 percig nem kapott gólt a nemzeti együttes, amely a második félidő elején egyenlített, ám ezután ismét jöttek a hibák – labdaeladások, kihagyott büntetők –, és Andó Arián védései ellenére elhúzott a rivális (26–23). Az olimpiai bajnok végig komolyan vette a mérkőzést, és végül gond nélkül győzött három találattal.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.