A Nagy-Bászka völgye ismét a téli szórakozás színhelye volt a hétvégén. Turisták százai lepték el Kommandót és környékét, ahol a hétvégén lehullott hó ideális körülményeket teremtett az autóvontatású szánkázásra, illetve motoros szánozásra a több tíz kilométeres erdei utakon.
Ebben az idényben ez volt a második hétvége, amikor motoros szánon jó körülmények között lehetett barangolni a Kommandót körülvevő hegyekben, völgyekben. Ilyenkor sokan keresik fel a Laur alatti települést, melynek környezete tökéletes helyszín a szabadtéri szórakozásnak.
„Keresgéltem az interneten, nézegettem a Prahova-völgyi üdülőhelyek online elérhető webkameráinak élő képeit, és láttam, hogy a hóviszonyok nem a legkiválóbbak, a szállásárak pedig igen magasak, ezért úgy döntöttünk, hogy Kommandót választjuk. Döntésünkre ösztönző hatással volt néhány, a közösségi oldalakon megjelent fotó is, amelyeken rengeteg hó volt látható. Így hát szombat reggel elindultunk Kommandóra, ahol nagyon jól érezzük
magunkat” – mondta egy brassói nő.
Az Alpin Szálló közelében két moldvai fiatalemberrel találkoztunk. Az egyik elmondta, hogy nagyon szeretik Kommandón, itt mindent megtaláltak, amit kerestek: csendet, szabadságot, kellemes vendéglátást, sok havat és szánkózási lehetőséget. Az elkövetkező években is biztosan visszatérnek, tette hozzá, mert a hely kevésbé zsúfolt, szebb és a szórakozás sokkal olcsóbb, mint a felkapott téli üdülőhelyeken.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.