Kézre kerültek a két héttel ezelőtti vandalizmus elkövetői – közölte a zabolai polgármesteri hivatal.
Amint lapunk január 16-i számában megírtuk, két héttel ezelőtt ismeretlen tettesek randalíroztak Zabola közterületén. A Templom utcában utcai jelzőtáblákat törtek ki, buszmegállókat rongáltak meg, Páván pedig a 3,5 tonna teherbírásra figyelmeztető jelzőtáblát törték ki, de a kultúrotthon környékén is több utcai szemeteskukát tönkretettek. Az elkövetők azóta kézre kerültek „az összetartó, segítőkész falustársaknak” köszönhetően – közölte a zabolai polgármesteri hivatal közösségi oldalán. A tájékoztatás szerint hét személyről van szó, akiket felelősségre vontak. A társaság tagjai 200-tól 1000 lejig terjedő bírságot kaptak, ugyanakkor az okozott károkat kifizették, illetve visszavásárolták mindazt, amit összetörtek. (bodor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.