A Háromszéki Ágyúsok vasárnap az első harmadban kétgólos hátrányba kerültek a Felcsíki Műjégpályán, majd a folytatásban fordítani tudtak, azonban a Sapientia U23 hosszabbításra mentette a találkozót, a ráadásban pedig Róth Zoltán bebiztosította a vendégek győzelmét (4–5). A háromszéki csapat február 17-én és 18-án a Galaci CSM ellen játszik a román bajnokságban, előbb a Duna-parton, majd a Deme László Műjégpályán.
A házigazdák kezdték jobban a mérkőzést, emberelőnyben szereztek vezetést, ugyanis az 5. percben Both Péter csúsztatott a kapuba (1–0). A folytatásban is az egyetemista csapat támadott veszélyesebben, a 11. percben növelte előnyét, ezúttal Lázár Sebestyén zörgette meg a hálót (2–0). Nem sokkal később a vendégek kezdtek magukra találni, faragtak hátrányukból, a 14. percben Molnár Zsombor passza után Antal Előd remek távoli lövése utat talált a bal felsőbe (2–1).
A háromszéki együttes a második harmadban rendezte sorait, magasabb fokozatba kapcsolt: 35 másodperc elteltével Márton Koppány előkészítéséből Molnár Zsombor egyenlített (2–2). A narancs-kék mezesek élesebbek voltak támadásban, ezáltal a 28. percben átvették a vezetést, miután Györffy Szilárd feliratkozott a gólszerzők közé (2–3). Per Lundell vezetőedző időt kért, megpróbálta felrázni legénységét, azonban az Ágyúsok emberelőnyben növelték előnyüket, Antal Előd átadását követően Molnár Zsombor takarásból bombázott a hálóba (2–4). A vendégek a játékrész végén kettős emberhátrányban védekeztek, viszont a hazai gárda kihasználta az adódó alkalmat, így csökkentette a különbséget, a 40. percben Kedves Tamás lőtt a bal alsóba (3–4).
Az utolsó játékrészben kiegyenlített küzdelem zajlott a jégen, a háromszéki csapatnak számos lehetősége volt, hogy lezárja a mérkőzést, viszont ezekkel nem élt. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, ugyanis az ellenfél létszámfölényben betalált, az 55. percben György Szilárd továbbított a hálóba (4–4). A végjátékban újabb gól nem született, így következhetett a hosszabbítás, ahol Róth Zoltán bebiztosította az Ágyúsok győzelmét (4–5).
Eredmény, román bajnokság: Sapientia U23–Háromszéki Ágyúsok 4–5 (gólszerzők: Both Péter 5., Lázár Sebestyén 11., Kedves Tamás 40., György Szilárd 55., illetve Antal Előd 14., Molnár Zsombor 21., 29., Györffy Szilárd 28., Róth Zoltán 64.). (miska)