Hírsaláta

2024. február 8., csütörtök, Belföld

SZÓRÓLAPOKRA KELL NYOMTATNI A HIMNUSZT. Romániában minden olyan rendezvényen, ahol eléneklik a himnuszt, az ünnepségek szervezőinek kell gondoskodniuk arról, hogy a résztvevők helyesen énekeljék azt: szórólapokon kell osztogatniuk vagy kivetítőn kell hozzáférhetővé tenniük a himnusz szövegét. Az erről szóló törvénymódosítást tegnap fogadta el a képviselőház. A törvénymódosítást kezdeményező szociáldemokrata politikusok szerint a 11 versszakból álló himnusz rövidített változatának eléneklése is gondot okoz általában, a résztvevők „egyáltalán nem vagy csak hozzávetőlegesen” tudják annak szövegét. A jogszabály előírásainak elmulasztásáért 2500–5000 lejes bírság szabható ki. (MTI)

BEOMLOTT EGY ISKOLA MENNYEZETE tegnap Szeben megyében, négy diák könnyebben megsérült. A baleset Alamor település általános iskolájában történt, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. Az iskola igazgatója szerint a gipszkartonlapokból álló álmennyezet a szünetben omlott le, amikor csak négy, 11 és 15 év közötti diák tartózkodott a teremben. Az összevont osztályban összesen13 diák tanul, ötödik és nyolcadik osztályosok. A helyiségben tartózkodó két lány és két fiú kisebb sérüléseket szenvedett, a mentősök a nagyszebeni gyermekkórház sürgősségi osztályára szállították őket kivizsgálásra. Maria Greavu, a község polgármestere szerint a huzat és az erős szél okozhatta a balesetet, a diákok ugyanis épp szellőztettek. (Hotnews / MTI)

RABSZOLGASORBAN TARTOTT HAT EMBERT Giurgiu megyében egy család két tagja 2021 óta, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) tegnap őrizetbe vette őket. Az ügyészek szerint a két gyanúsított fizikai munkára kényszerítette és rabszolgasorban tartotta a hat sértettet, kihasználva súlyos fizikai és mentális állapotukat, illetve azt, hogy a megélhetéshez szükséges eszközök hiányában képtelenek védekezni vagy akaratukat kifejezni. A gyanúsítottak az ügyészek szerint visszatartották a sértettek iratait, hogy ellehetetlenítsék távozásukat, és arra kényszerítették őket, hogy a háztartásban bérmentesen különböző munkákat végezzenek anélkül, hogy a szükséges napi élelmet, megfelelő szállást és minimális higiéniai feltételeket biztosítottak volna számukra. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2024-02-08: Belföld - :

Könnyebb az unión kívüliek munkavállalása

A szenátus után tegnap a képviselőház is elfogadta az Európai Unión kívülről Romániába érkező munkaerő foglalkoztatását megkönnyítő törvénymódosítást, mely az EU 2021-ben megújított „kék kártya irányelvét” ülteti át a román jogrendbe.
2024-02-08: Belföld - :

Ellenőrizetlen tüzek

Összesen több mint ezerhektáros területet érintettek az elmúlt 24 órában az ellenőrizetlen égetések (tarlóégetés, száraznövényzet- vagy szemétégetés) – közölte tegnap a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).