Az idézett mondatok nem valamely szenzációra éhes politikai elemzőtől, esetleg újságírótól származnak, hanem az új román vezérkari főnöktől. Vlad Gheorghiță múlt heti kijelentése nagyot is ütött: a bukaresti politikai vezetők azóta sem győzik cáfolni a katonai parancsnok szavait. Igyekezett nyugtatni a kedélyeket Klaus Iohannis államelnök, Angel Tîlvăr védelmi miniszter, leghatározottabban pedig Marcel Ciolacu kormányfő fakadt ki, aki azzal próbálta rövidre zárni az elharapódzó félelmeket, hogy leszögezte: nem jön itt semmiféle háború.

Kétségkívül, szívünkhöz közelebb áll a miniszterelnök határozott állásfoglalása, mint a vezérkari főnök aggodalomra okot adó felhívása, és az elmúlt két év harctéri fejleményeit látva Ukrajnában, talán megkockáztathatjuk: nem csupán vágyainkhoz, de a realitáshoz is több köze van. Egyelőre ugyanis – az Európa-szerte erősödő militarista retorika és háborús pszichózis ellenére – nem tűnik túl valószínűnek az a forgatókönyv, hogy az Ukrajnában két éve veszteglő és iszonyú vérveszteséget szenvedő orosz hadsereg reális veszélyt jelenthetne az Észak-atlanti Szerződés Szervezetére, jelenleg egyáltalán nem tűnik hihetőnek a hipotézis, hogy Oroszország ki mer kezdeni egy NATO-tagállammal. Ugyanakkor az is igaz: nem szabad félvállról venni a veszélyt, két éve is kevesen hitték, hogy az orosz csapatok bemennek Ukrajnába, és lám, azóta is tart a háború.

Pánik vagy könnyelmű legyintés helyett érdemes inkább kontextusba helyezni a román vezérkari főnök és a bukaresti politikai vezetők kijelentéseit. Nem Vlad Gheorghiță az első olyan európai katonai parancsnok, aki az „Oroszország nem áll meg Ukrajnában” toposzt hangoztatva egy közelgő fegyveres konfliktusra figyelmeztet. Hasonló kijelentések hangzottak el az elmúlt hetekben a balti államok, de brit, német, svéd, holland katonai és/vagy politikai vezetőktől is. E fenyegetően csengő, aggodalomra okot adó, gyakorta pánikot kiváltó kijelentések motivációja azonban a politikai vezetők esetében elsősorban belpolitikai természetű: a gazdasági nehézségek miatt egyre növekvő társadalmi elégedetlenség közepette csak a küszöbön álló háborús veszélyre hivatkozva tudják lenyeletni polgáraikkal az Ukrajnának szánt pénzügyi és katonai segítséget. A katonai vezetők részéről érkező figyelmeztetésnek szintén gyakorlati célja van: ők csak a munkájukat végzik, a politikum részéről ugyanis elvárás a hadsereg erősítése, de a béke évtizedei után a katonai szolgálat Európában nem sok fiatal számára jelent vonzó jövőképet.

Mindezek alapján úgy tűnik, egyelőre nem kell megijednünk, Marcel Ciolacunak igaza lehet abban, hogy – jelenleg legalábbis – nem jön itt semmiféle háború, Románia NATO-tagként amúgy is biztonságos országnak számít. Ugyanakkor az mindenképpen aggasztó, hogy Európa-szerte erősödőben a militarista szólamok, és az is, hogy leginkább olyan vezetők szónokolnak háborúról, akiknek nincs – életkoruk folytán nem is lehet – személyes élménye, közvetlen tapasztalata a legutóbbi világégésről.

Borítókép: Facebook / Volodimir Zelesznkij