Ismerős arcok

Téli hétköznapokon, amikor nincs vakáció vagy valamiféle hivatalos ünnep, reggel és délelőtt Sugásfürdő csendes. Jó esetben hóágyúk szórják a havat, alakítják a pályákat, vendég, látogató azonban ilyenkor alig mocorog a fürdőtelepen. Jönnek néhányan fürödni – aki nyugalomra, csendre vágyik, ebben a napszakban itt megtalálja. Amikor nyomott, borús az idő, s még hideg sincs, hó még kevésbé, alig megkapó e helyszín, ám ha beköszönt a szikár fagy, s ráadásul havazás után fehérbe öltözik a táj, az már a látogatót, a sétálót is jobb kedvre deríti. Nem is beszélve a sportos életformát kedvelőkről, hiszen akár túrázni is indulhatnak a Baróti-hegységbe, de leginkább a sízők lakhatják be végre a sugásfürdői pályákat, főleg a kisebbiket, a nagy pályát már csak ritkábban. Mégis, a sízési lehetőség Sugásfürdő téli erőssége, felbecsülhetetlen értéke, még versenyeket is szerveznek, ám az ottani kis és nagy pályát mindenekelőtt Sepsiszentgyörgyhöz való közelsége teszi szerethetővé. Akár el is lehetne nevezni azokat olyan sporthoz és sízéshez kötődő néhai sepsiszentgyörgyi személyiségekről, mint Demeter Antal (hegymászóként a nagy pálya létrehozásánál meghatározó szerepet vállalt) vagy Áros Károly (sportújságíróként ugyan nem a sízés volt a kedvenc területe, ám emlékéhez méltó lenne, ha nevét viselhetné egy szentgyörgyi sportlétesítmény).

A mozgás, a jó levegő mellett a közösségi élmény – az ismerős arcok és a mindenki ismer szinte mindenkit élménye – teljesen egyedivé teszi ezt a helyet. Ez a járványidőszakban is egyértelművé vált, az akkori bezártságban még jobban felértékelődött a téli Sugásfürdő, a maga kis szabadságfoszlányaival. Ugyanakkor e zsebkendőnyi hely jó lehetőséget jelent, mindenekelőtt gyermekeknek, osztályközösségeknek, hogy megismerkedjenek egy olyan sportággal, amely kitartó, következetes művelőit ritka élményekhez juttatja: bajtársak szövetsége ez, a hegyek és a szabadság szeretete köti össze.

Tulit Zsombor magyaráz a kisdiákoknak

Sípálya a szomszédban

Mindez igaz optimális téli körülmények esetén, ám az időjárás nem mindig vagy egyre kevésbé áll a sepsiszentgyörgyi síkedvelők oldalán. Bodor Loránd, a sugásfürdői sípályákat is működtető Sepsi Rekreatív igazgatója azt mondja, ahhoz, hogy a kis pályát sízhetővé tudják tenni, öt-hat napig tartó, állandó (éjszakánként is folyó) hóágyúzás szükséges, ez az ideális forgatókönyv, amennyiben a hőmérséklet folyamatosan mínusz öt fok alatti. Ha melegebb van, kezdődnek a bonyodalmak, az említett időszak már nem elegendő, napokkal, de akár hetekkel is kitolódhat. Jól példázza ezt a mostani síszezon is: noha már decemberben műhóval szórták a kis pályát, a hőingadozás miatt azt végül csak január 13-án tudták megnyitni. Négy mozgatható hóágyút használnak, s bár a két pályán hét, rögzített lándzsatípusú ágyút is felszereltek, azok csak mínusz kilenc fok alatt vethetők be, a pályákat hótaposó gépekkel egyengetik.

A nagy pálya elindítása már jóval nehezebb: amikor nem elég vastag a természetes hóréteg (ráadásul azt ágyúzással sem igazán tudják pótolni), mivel a természetes hó nem tömöríthető össze annyira, mint a műhó, ha egy kicsit is melegszik az idő, rövidebb ideig használható és hamarább tönkremegy. Ezt jól példázzák a mostani, február eleji fejlemények: ugyan egy hét alatt előkészítették, majd 2-án megnyitották, de 4-én már le is zárták a nagy pályát, s ha a továbbiakban nem lesz hideg és nagyon komoly havazás, a mostani síszezonban már nem lehet számítani a nagy pályára. A kisebbiket ellenben hosszabb ideig életben lehet tartani, jó esetben március első feléig, a mesterséges hóréteg ott jóval vastagabb. Bodor Loránd is keserűséggel nézi, amint rengeteg munka után egyetlen hétvégén használhatatlanná válik a nagy sípálya, de Sugásfürdő földrajzi adottságai, a 775 méteres tengerszint fölötti magasság nagyban korlátozza lehetőségeiket. És hogy a szentgyörgyiek sízhessenek, a sugásfürdői pályákon tizenhárman dolgoznak (az éjszakai váltás során ketten mindig a pályák előkészítésével, hóágyúzással, a hótaposó üzemeltetésével foglalkoznak), illetve négy pénztáros állítja ki a bérleteket. Idénymunkásokra is szükségük lenne, de az alkalmazási szigorítások idén ellehetetlenítették ezt.

A jelenlegi, műhavat előállító rendszert úgy alakították ki, hogy az a kisebbik pálya használatát tegye lehetővé, tehát ha egyidejűleg több hóágyút (a jelenlegi négy helyett nyolcat) szeretnének működtetni, akkor mindent elölről kellene kezdeni: nagyobb gyűjtőtóra, erősebb vízpumpákra lenne szükség, ezt a fejlesztést azonban nem tartják járható útnak. Ezért arra építenek, ami már adott, ezzel kell sáfárkodniuk, boldogulniuk – magyarázza. A sípályákat jelenlegi körülmények között, ilyen rövid síszezonnal csakis önkormányzati támogatással lehet működtetni, uniós recept szerint a költségek 80 százalékát az önkormányzat biztosítja, 20 százalékot pedig a Re­Kreatív teremt elő bevételeiből. Ahhoz, hogy jobbak legyenek a bevételek, a nagy pályának legalább másfél hónapig folyamatosan kellene működnie, mert amikor azon lehet sízni, valóban tömegesen érkeznek a településre – összegez Bodor Loránd.

Három osztályni gyermek gyakorol a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumból a kicsi sípályán

Gyermeksereg a havon

Február elseje, csütörtök, kevéssel dél után. Autóbusznyi gyermek érkezik, három osztály a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumból. Színes síöltözékben, fejükön sisakkal araszolnak, mint megannyi pingvin, az egyik síházig, elveszik léceiket, felhúzzák bakancsaikat, s lépegetnek is visszafelé, a kicsi pálya irányába. Két előkészítő osztály közössége, illetve egy harmadikos csapat kezdi el síoktatókkal, a tanító nénikkel a melegítést, majd a gyakorlást. Noha a felvonó hétköznapokon csak délután háromtól működik, ilyenkor, amikor „napközis” tábor pörög, hétfőtől péntekig naponta 13 és 15 óra között is elindítják a síliftet. A nulladikosok döntő többsége a kis pályán ismerkedik a sportággal, a harmadikosok már avatottabban mozognak, hétfő óta már mindannyian ügyesebbek, energikusabbak, mint egy héttel korábban, s azért is szerencsések, mert a síoktatás egy hideg, télies hétre esett.

Wagner Erika, az egyik előkészítő osztály tanítónője immár harmadik évfolyamának szervezi a csoportos síoktatást, délelőtt tanulnak, majd ebéd után jönnek ki, s kezdődik a csúszkálás a havon. Mindig Sugásfürdőn kezdik el az ismerkedést e sporttal, de már tervezik, hogy a következő években igazi, „ottalvós” táborba mennek. „A Református Kollégiumban hagyománnyá vált – magyarázza Wagner Erika –, hogy a tanítónők minden télen megszervezik a sítábort. Az előkészítősökkel azért döntöttünk Sugásfürdő mellett, mert közel van, naponta kétórás sínapközit szervezünk, a kicsiket még nem altatjuk el Har­gitafürdőn, egyelőre szoktatjuk a pályához. A síoktatás során az alapokat sajátítják el, és azt tervezzük, hogy jövőre vagy az utána következő évben már Hargitafürdőre, Gyimesbe vagy Gyergyócsomafalvára vinnénk őket. Ez azért jobb így a picikkel, mert teherbíró képességük még ennyit bír meg, ők még nem tehetik azt, amit tavaly a negyedikesek: délelőtti edzés, ebéd és utána még volt egy-két órás délutáni edzés. A kicsiknek ez tökéletes ahhoz, hogy megszeressék, megszokják és alkalmazkodjanak ehhez a téli sporthoz. Mindenképpen támogatjuk, hogy télen a korcsolyaoktatás mellett a síedzéseken is rendszeresen részt vegyenek, bátorítjuk őket. Az edzőink már öt éve ugyanazok – Bertoti Zsolt Csíkszeredából és Tulit Zsombor Sepsiszentgyörgyről –, ugyanis az a tapasztalatunk, hogy az előző generációkból azok, akik öt évig folyamatosan jártak, oktatóink segítségével nagyon szépen megtanultak sízni, bennük ugyanis megvan az a férfiúi edzőszigor, ami fontos ahhoz, hogy a gyermekek balesetmentesen, komoly munkával ismerkedjenek. De azt látjuk, hogy mind a szülők, mind a kicsik nyitottak erre”. A szülőket időben felkészítették arra, hogy milyen felszerelést érdemes beszerezni és ugyanúgy, mint az elmúlt években, idén is támogatják azokat a kisdiákokat, akik anyagi nehézségekkel szembesülnek. „Ez nem egy olcsó sport – jegyzi meg –, ezt mindannyian tudjuk, áldozni kell a jó felszerelésre, a bérletekre, de a cél az, hogy ha megtanítjuk az alapokat, akkor délutánonként, hétvégenként szülőkkel, testvérekkel folytathassák a sízést.”

És hogy miért fontos, hogy ilyen kicsikkel jöjjünk? „Mert a hat-hét éves kor már alkalmas arra, hogy a gyermek értően tudjon figyelni és végezze azt, amit a pályán tennie kell, ők már ügyesen edzhetők erre a sportra” – érvel Wagner Erika. Sőt, még új kollégájuk is beállt nulladikos kisdiákjai mellé, azért, hogy ő is megtanuljon sízni, mert amikor távolabbi, komolyabb sítáborba mennek, akkor már a tanítónők is együtt síznek a harmadikosokkal, negyedikesekkel. Az a tapasztalatuk, hogy az előkészítős tanulók szülei, még ha tudnak is sízni, gyermekeiket nem vagy csak nagyon nehezen tudják megtanítani e sportra. Így az edzők és a tanítónők egyaránt arra bátorítják a szülőket, inkább hagyják rájuk az oktatást, azért, hogy módszeresen sajátítsák el a biztonságos sízést. Több szülő el is mondja, idézi fel Wagner Erika, hogy azért is örülnek az ötnapos, iskolai síoktatásnak, mert számukra fontos, hogy a család majd együtt tudjon menni a közeli vagy távolabbi sípályákra.

A nagy sípálya a nyitás napján

Hosszú távú befektetés

A csíkszeredai Bertoti Zsolt hegyimentő, síoktató, téli és nyári túrákra felkészítő „kisokos” videók szerzője évek óta edzi Wagner Erika tanítványait. Naponta jön Sugásfürdőre, „tiszta szívesen”, neki ez nem távolság, nem esik kétségbe attól, hogy oda-vissza kell vezetnie. Hogy miért jó újrakezdenie most előkészítős kisdiákokkal? „Ez mindannyiunknak egy hosszú távú befektetés – magyarázza –, mert minél több a síző gyermek, minél több az egészséges gyermek, vagyis az, aki szeret mozogni, akinek van egy egészséges testkoordinációja, az jó a közösségnek, a társadalomnak és jó magának az egyénnek.” Előkészítősöket edzeni egyértelműen munkás feladat, nulladikban és első osztályban a legtöbb a munka, amikor nulláról kezdenek és nagyon apró lépésekkel haladnak, ugyanakkor a fejlődés is ebben az időszakban a leglátványosabb.

De nemcsak a korán elkezdett sízés, hanem bármilyen mozgás jó, ami bevihető a diákok életébe. Bertoti Zsolt úgy véli, a romániai oktatási rendszer nem támogatja egyértelműen azt, hogy „megmozgassák” a gyermekeket, ennek érdekében a tanítónőknek mindenféle kiskaput, megoldást kell találniuk, ez elég nehéz. Nem panaszkodik, csak nyomatékosít: „nagyon dicséretes az, amit a tanítónők tesznek, azért, hogy sítáborba vihessék a kisdiákokat, kijárják ennek az útját, lepapírozzák, tehát addig, amíg a gyermek kikerül a sípályára, rengeteg, nem látványos háttérmunkát kell elvégezni”. Éppen ezért azok a gyermekek, akik Sugásfürdőn sízhetnek, kiváltságos helyzetűek, miként azok is, akiket már elvittek Hargitafürdőre, ahol több a lehetőség, több pályán tudnak sízni. Mindez azért is hasznos, mert „azt látjuk, hogy a társadalom egyre puhább, egyre kényelmesebb, mindenképpen szükség van ezekre a tevékenységekre”. Azt is hozzáteszi, ha a mostani táborozó gyermekeket húsz év múltán megkérdeznék, mire emlékeznek leginkább, valószínű, hogy azt válaszolnák, arra, amikor a tancival együtt tanultak sízni...

Eközben Horvát Sándor sepsiszentgyörgyi síoktató harmadikosokkal foglalkozik, ugyanazt a refis osztályközösséget tanítja immár harmadik éve, az előkészítő osztályos bevezetés a járvány miatt maradt el. A sízés nem csak sport, a táborozás nemcsak sportot és sízést jelent, hanem annál többet – hangsúlyozza. Ráadásul mindez olyan környezetben történik, amely a gyermekek számára új, „nem az osztályteremben tanulunk, hanem szabadtéren, friss levegőn, mozogva tanulunk és a sízés elsajátítása csak egy melléktermék”. „Amellett, hogy boldogok, egészségesek, az alapoktól egészen a haladó szintig el tudjuk juttatni őket. A harmadikosok nagyon jó úton haladnak, elsajátíthatnak egy tökéletes sízési technikát, most már lassan ott tartunk, hogy párhuzamos léccel siklanak” – magyarázza Horvát Sándor. Azt is hozzáteszi, ebben az osztályközösségben népszerű a síoktatás, s látva a fejlődést, ő maga is „rettenetesen” elégedett, számára „a legnagyobb boldogság az ő mosolyuk”.

Késő délutáni fények a kicsi pályán, egy fagyos januári napon

Értékelni azt, ami a miénk

Tulit Zsombor hegymászó A Székelyek a magasban expedíciósorozat alapító tagjaként több mint tíz éve foglalkozik síoktatással, öt-hat éve a „refisek” fejlődését is követheti. „Pozitívum, hogy nagyon lelkesek a gyermekek, emellett úgy gondolom, hogy a sízéstől én annyit kaptam gyermekkoromban és az életem során, hogy az a minimum, hogy ebből vissza is adjak valamennyit a társadalomnak” – hangsúlyozza. A gyermekek mozgáskultúrája ugyan más, mint tizenöt vagy harminc évvel ezelőtt, érzékelhetők komoly hiányosságok is, de úgy véli, a szülők tehetnek azért, hogy kiküldjék őket az udvarra, bújócskázni, focizni, bringázni, kergetőzni, fára mászni, mivel elmaradoznak ezek a játékok.

Megjegyzi azt is, nagyon meg kellene becsüljék a szentgyörgyiek azt, hogy a várostól pár kilométerre van egy olyan sípályájuk, ahová akár munka után is kijöhetnek, délután fél öttől este nyolcig, hétvégén pedig kilenc óráig sízhetnek. „Nagyon sokan elmondják – magyarázza Tulit Zsombor –, hogy kevés ez a pálya. Hát kevés ahhoz, hogy megszervezzünk egy olimpiai futamot, de ahhoz, hogy valaki munka után lazítson, sportoljon, ahhoz pont elég és tökéletes a sugásfürdői kicsi pálya. Sokan úgy gondolják, hogy amíg nem indítják el a nagy pályát, addig nem érdemes Sugásba kijönni. Léteznek hiányosságok, mivel a síoktatás is a kicsi pályán zajlik, és az, aki jobb sítudással rendelkezik, várja, hogy megnyíljon a nagy, de én úgy gondolom, hogy itt békében megférnek mind a kezdő sízők, mind azok, akik kikapcsolódni jönnének ki.” Éppen ezért biztatja a szentgyörgyieket, hogy „addig, ameddig él ez a sport itt, a városunk mellett, mindannyian éltessük”, mert tavaly, tavalyelőtt is úgy ért véget a sugásfürdői síszezon, hogy elfogytak a sízők, pedig hó még lett volna. 2022 és 2023 márciusában a síoktatók még foglalkoztak tanítványaikkal, ám a síző városlakók elmaradtak. Nagy kár, mert itt az emberek keményen dolgoznak azért, hogy sízhető legyen a pálya és ezt ki kellene használni – állapítja meg. Ehhez még az is hozzájárul Bodor Loránd szerint, hogy márciusban már elfogy a sízéshez való kedv, az érintettek várják a tavaszt, s inkább kerékpározni, görkorcsolyázni mennek, mint sízni.

Alakulnia kellene még a sízés kultúrájának is, összegez Tulit Zsombor, mert ugyan itt nem lehet akkorát ereszkedni, mint Brassópojánán, de nem sorban állással telik el az idő, s ha netán egy keveset sorban is kellene állni, akkor Sugásfürdőn beszélgethetnek egymással az emberek. „Tehát használjuk ki ezt, értékeljük, még egypár évig lesz, aztán lehet, hogy többé nem. Hiszen tengerszint tekintetében ezer méter alatt vagyunk és kevés olyan hely van, ahol ilyen hőmérséklet mellett ilyen hóminőséget találunk.”

A nap végén

Igazi, ritkán kékes, aranyló téli napon, ropogó hidegben, olyan örömteli Sepsiszentgyörgyről Sugásfürdő felé tartani, mintha távolabbi, komolyabb síparadicsom lenne a célpont. Csupán tíz percet kell autózni, a rádióban szólhat a kedvfokozó zene, véletlenszerűen éppen a Vama dübörög, egy tengerhez kapcsolódó dallal, nem is illik ebbe az erdei, fehér környezetbe, de kontrasztként érdekes, meg is alapozza a délutáni kiruccanás hangulatát. Eleinte kevesen vannak a pályán, inkább csak sötétedés tájékán, öt-hat óra után sokasodnak, s ha csak a kisebbik pálya üzemel, akkor ott tartják a sepsiszentgyörgyi klubok, a Sport-All sícsapatai is az edzést. Még szűkösnek is tűnhet a tér, de itt is igaz: jó emberek kis helyen is elférnek. Tiszta időben, amint elfogy a nap, a kis sípálya tetején szépen látszik amint kékül, lilul, majd elsötétül az ég. Felkapcsolják a lámpákat, esti műfény segíti a sízőket, de ők már az árnyékos részeket is jól ismerik. Alig világítanak ugyan, de a pálya tetejéről legszebben mégis a parányi csillagok látszanak. És amikor még a telihold is rápillant a felvonóval érkezőkre, a sötétben elvesző fákra, akkor kezdők, haladók és újrakezdők egyaránt úgy érezhetik: jó élni, jó otthon lenni Sugásfürdőn.