Románia délkelet-európai viszonylatban az első, világviszonylatban pedig a második az egy főre eső pizzafogyasztás tekintetében – közölte a Glovo futárszolgálat a pizza nemzetközi napja (február 9.) alkalmából.
A Glovo elemzéséből az derül ki, hogy tavaly több mint ötmillió pizzát rendeltek Romániában. Az olasz recept szerint készülő finomságból Bukarestben, Kolozsváron, Iaşi-ban, Konstancán, Nagyváradon és Brassóban fogyasztották a legtöbbet. A rekord a Glovo egyik iaşi-i ügyfeléé, aki 2023-ban 569 pizzát rendelt. A legnagyobb értékű rendelést Konstancán adták fel tavaly, a szállítmány összesen 3958 lejbe került.
A romániai fogyasztók a hagyományos pizzafajtákat kedvelik a leginkább: Diavolából, Quattro Stagioniból, Quatro Formaggiból, Margheritából és Capriciosából fogy a legtöbb.
A pizzarendelések 32 százaléka pénteken és szombaton érkezik be, 19 és 21 óra között a legnagyobb a fogyasztás. A pizzafutárok szolgáltatásaira 2023-ban december 20-án 11,57 órakor volt a legnagyobb igény: három és fél másodpercenként rendeltek egy pizzát. Legforgalmasabb napjuk azonban március 8-a volt, ekkor 24 óra leforgása alatt több mint 24 ezer darabot szállítottak ki. (Agerpres)