Nem tudta megismételni tavalyi teljesítményét Cătălina Axente, a megyeszékhelyi Sepsi-SIC birkózója, aki mindössze egy meccset vívott az idei bukaresti Európa-bajnokságon és a 9. helyen zárta a 76 kilogrammos súlycsoport küzdelmeit. A fővárosi kontinenstornán csak Axente képviselte a zöld-fehéreket, miután a sérüléssel bajlódó sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta kihagyta a seregszemlét és inkább a soron következő két – bakui és isztambuli – olimpiai kvalifikációs versenyre koncentrál.
A 2023-as horvátországi Európa-bajnokság harmadik helyezettjeként Cătălina Axente a negyeddöntőben kapcsolódott be a bukaresti kontinenstorna 76 kilogrammos súlycsoportjának küzdelmeibe, ellenfele pedig a selejtezőből érkező és a későbbiekben bronzérmet nyerő olasz Enrica Rinaldi volt. A két lány roppant taktikai csatát vívott egymással: Axente szerezte az első pontot, majd a párharc végén megintették, így Rinaldi is pontozott, és mivel az olasz kapott utolsóként pontot, a döntetlen ellenére is továbbjutott. A Sepsi-SIC kiválósága számára így nagyon hamar, mindössze egy mérkőzés után véget ért a hazai Eb, amelyet végül a 9. helyen fejezett be.
A 76 kilogrammosok között ott volt a magyar Nagy Bernadett is, aki súlyos térdsérülése miatt közel kétéves kihagyás után lépett újra szőnyegre világversenyen: két sima győzelemmel jutott a négy közé, ahol kikapott a török Yasemin Adartól, és a bronzmeccsen nagyszerű birkózással 8–3-ra verte a francia Pauline Lecarpentier-t.
Eredmény: 1. Yasemin Adar (Törökország), 2. Anasztaszija Susztova (Ukrajna), 3. Nagy Bernadett (Magyarország) és Enrica Rinaldi (Olaszország)... 9. Cătălina Axente (Románia). (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.