Vass Tamás neve alig ismert a képzőművészek körében, még szülővárosában, Marosvásárhelyen is kevesen emlékeznek rá. Holott rövid élete alatt – és ez az oka, amiért már-már megfeledkezett róla az utókor – jelentőset alkotott. Életművéből péntek délután nyílt kiállítás az Erdélyi Művészeti Központban.
Portik Blénessy Ágota művészettörténész magiszteri dolgozatában próbálta feldolgozni Vass Tamás életművét, melyet „foszlányokból, töredékekből kellett összerakni”, mondta a megnyitón a tárlat kurátora. Vass Tamás eredetileg festőnek készült, tanárai indították a grafika felé, és már nagyon fiatalon, elsőéves egyetemista korától külső munkatársként alkalmazta a Napsugár, később pedig több hazai lap- és könyvkiadónak, többek közt az akkori Kovászna megyei újságnak, a Megyei Tükörnek is dolgozott. Az egyetem elvégzése után több közös kiállításon vett részt, alkotásaira felfigyelt a szakma, rajzkészségét, jellegzetes művészi látásmódját minden tárlat beszámolójában kiemelték, több díjat is kapott, de az átütő siker, az igazi elismerés mégis elmaradt, ismertette a grafikusművész életét Portik Blénessy Ágota. 1985-ben végre műteremhez jutott, ekkortól kiteljesedhetett művészi pályája – mely azonban kettétört: egy banális baleset miatt 1988-ban, alig 45 évesen életét veszítette. A mindössze húszéves alkotói pálya végén gazdag, változatos, az erdélyi képzőművészetben egyedinek számító életművet hagyott hátra, összegzett a művészettörténész, egy interjúból idézve Vass Tamás ars poeticának is beillő vallomását: „nem csak a környezetemnek, az emberiségnek van mondanivalóm”.
Dr. Salat Csaba, a kiállítás másik kurátora bevezetőként elmagyarázta, miért éppen Sepsiszentgyörgyön nyílott meg az életmű-kiállítás: mert itt található a Erdélyi Művészeti Központ, mely a tárlatokról nagyon jó minőségű katalógust ad ki, és ez is nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy egy már-már elfelejtett képzőművész újra bekerüljön a szakma és a közönség tudatába, mert itt szervezik a Székelyföldi Grafikai Biennálét, és nem utolsósorban, mert Sepsiszentgyörgyön felsőfokú művészeti oktatás is zajlik. Ismertette, a Portik Blénessy Ágota által megkezdett életműfeltárást folytatva Vass Tamásnak mintegy 150–180 munkáját tudták beazonosítani, ez a szám korántsem végleges, ugyanis a grafikus munkái jórészt magángyűjteményekben találhatók – a most megnyílt tárlatra is 18 helyről gyűjtötték össze a munkákat. Az azonosítást az is nehezítette, hogy a művész halála után apja a család tulajdonában maradt dúcokról több lenyomatot is készített, ami még nem lett volna baj, csakhogy szignózta is azokat – így ezek hamisítványoknak számítanak, mondta, hozzátéve, nagy a valószínűsége annak, hogy Vass Tamásnak közvetlenül halála után Sepsiszentgyörgyön az egykori Üvegcsűrben nyílott első posztumusz kiállításán több ilyen volt látható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.