Napfényadó lesz?

2024. február 21., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) megtette az előkészületeket a termelő-fogyasztók (prosumerek) saját fogyasztásának meg­adóztatására, annak ellenére, hogy a kormány ígéretei szerint nem fogják bevezetni a „napfényadónak” is nevezett illetéket – állítja a romániai prosumerek szövetsége (APCE).

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

A szervezet közleménye szerint jelenleg ahhoz, hogy megkapják az engedélyt az áramhálózatra való csatlakozásra, az ANRE egy külön biztosítéktábla felszerelésére kötelezi a prosumereket. „Ebbe a lezárható biztosítéktáblába kerül majd a fogyasztásmérő” – írják az APCE képviselői, akik szerint ki is fizettetik ezt a berendezést anélkül, hogy tájékoztatnának a rendeltetésükről. Közleményében a szervezet kifejtette: nem értik, hogy miért van szükség egy további fogyasztásmérő felszerelésére, ha a kormánynak nincs szándékában bevezetni a napfényadót. Sebastian Burduja energiaügyi miniszter korábban azt nyilatkozta, hogy a kormánynak nem áll szándékában bevezetni a napfényadót, erre a hazai jogba is átültetett uniós irányelv szerint legfennebb 2026-tól kerülhet sor, ha a termelő-fogyasztók beépített kapacitása eléri a teljes beépített kapacitás 8 százalékát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1154
szavazógép
2024-02-21: Pénz, piac, vállalkozás - :

Egymillió tonna gabona

A gabonakereskedők egymillió tonna ukrán búzát importáltak Romániába ebben a szezonban, ezzel Románia a második legjelentősebb exportpiacnak számított az ukrán búza számára Spanyolország (3,3 millió tonna) után – közölte az Economica.net az ukrán vámhatóságtól származó adatokat ismertetve.
2024-02-21: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Elismerés Bartha János mezőgazdasági mérnöknek

A zöldség- és krumplitermesztés nyolc szépkorú művelőjét tüntette ki Bukarestben a Romániai Zöldség- és Gyümölcstermesztők Országos Szövetsége. A magas fokú elismerést a Gheorghe Ionescu-Șișești Mezőgazdasági és Erdészeti Akadémia aulájában nyújtotta át az akadémia elnöke, Valeriu Tabără egyetemi tanár.