Beszélgetés Szebeni Zsuzsával, a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Központ vezetőjévelHúszan Fogarason, ezrek a főtéren

2024. február 23., péntek, Kultúra

Intézményvezető, kultúrdiplomata, gróf Bánffy Miklós életének és munkásságának elismert kutatója, aki a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Intézet létjogosultságát megkérdőjelezhetetlennek tartja. Szebeni Zsuzsával folyamatosan átalakuló világról, kínai párhuzamokról és Csicserin operabarátságáról is beszélgettünk.

  • Fotó: Csukás Sándor
    Fotó: Csukás Sándor

– Napjaink két párhuzamosan futó kiállítása: Bánffy Miklós és Kós Károly a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, Berde Mária és Berde Amál a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. Hasonló rendezvényekre készült, amikor 2016-ban megpályázta a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának igazgatását?
– Nehezen lehetne párhuzamot vonni az akkori tervek és az azóta érvényes megvalósítások között. Akkor senki nem láthatta előre, mennyi, korábban soha nem tapasztalt változás előtt áll a világ. Valami hasonlót szerettem volna folytatni, részben a színházzal általában, másrészt a szentgyörgyi színházzal meglévő kapcsolatomra építve. A folyamat a gyergyószentmiklósi Figuránál kezdődött, Bocsárdi Lászlóval és a határon túli színházak megismerésével folytatódott, aminek kapcsán periodikusan a környéken jártam, és ha kevesebbet is, mint amennyit szerettem volna, valamennyire beleláttam ebbe a világba. Hasonló volt a helyzet a Székely Nemzeti Múzeummal is, a kapcsolatok még jóval az én igazgatói pályázatom előtt alakultak ki. A Magyar Színháztörténeti Intézet határon túli referenseként is nyílt némi rálátásom erre a világra, akárcsak magánérdeklődésemből fakadóan a képzőművészeti életre. Úgy éreztem, igazgatóként is számíthatok a két intézménnyel való együttműködésre.

– Mi késztette arra, hogy pályázzon a tisztségre? Mi csábította az Erdélybe való hazatérésre?
– Több minden. A Balassi Intézettel nekem sok kapcsolatom volt, sokszor hívtak meg Bukarestbe is, miután a Bánffy-kutatásaim révén – amelyeknek egy Klebersberg-ösztöndíj kölcsönzött nagy lendületet – egyfajta nemzetközi körforgásba is bekerültem. Az alapprogram erősen kötődik Martonyi János akkori külügyminiszter és Németh Zsolt államtitkár személyéhez. Az alapvetés az volt, hogy hozzuk vissza a köztudatba a Bánffy-történetet, miután egyre egyértelműbbé vált Bánffy Miklós jelentősége a magyar külpolitika történetében is. Ebbe az irányba az egyik legfontosabb lépés az volt, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium szakkönyvtára felvette Bánffy Miklós nevét. A fordítások is felhívták a figyelmet a Bánffy-életműre, egyrészt a néhai Marius Tabacu műfordítónak, de a német és a holland fordításnak köszönhetően is.

– A történelmi emlékezet ébren tartásának egyik kulcskérdése, milyen formában lehet a közönség elé tárni egy-egy történetet. Főleg a fiatalok számára...
– Soha nem az a gond, hogyan szólítsuk meg az amúgy is érdeklődő, bizonyos történelmi ismeretekkel is rendelkező közönséget, inkább az ezen a körön kívüliek megközelítése igényel rengeteg eszközt és energiát. Tulajdonképpen a kezdeti pályázatom alapkoncepciója is valami hasonló volt, illetve szerepelt még egy fontos célkitűzés: mindenképpen figyelembe venni a környezetemben működő intézményrendszert, fesztiválrendszert, az ezekhez való kapcsolódást. Mára nyolcvan partnerünk van a legkisebb falusi egyesülettől kezdve a Kolozsvári Magyar Napokig, szinte már nem is nekünk kell ajánlkoznunk, állandó programponttá váltunk, sőt, a véleményünket is kikérik.

– Intézményvezetőként, kultúrdiplomataként milyen harcokat kell megvívnia?
– Tervezés szempontjából tulajdonképpen hatalmas szabadsággal rendelkezünk, igazából csak a költségvetés szabta korlátokra kell tekintettel lennünk. Korábban kis költségvetéssel dolgozó intézet volt a szentgyörgyi, most már jobb a helyzet. Azt, hogy ma több pénzből gazdálkodhatunk, tekinthetjük a tevékenységünk elismerésének is. Egyes felmérések szerint a hatékonyságunk a Kínában működő intézetével azonos szintre került, bár ott szinte bármilyen rendezvénynek azonnal van 4500 nézője.

– Mindig is vita forrása volt: egy hasonló kulturális intézetnek Sepsiszentgyörgyön kell lennie, ahol a magyar többség léte, ténye sok mindent meghatároz, vagy Kolozsvárra vinni, ahol a presztízs és történetiség mellett a magyarság egyre fogyatkozó létszáma is indokolná? Ön milyen álláspontra helyezkedik?
– Bonyolult kérdés, amelyet egyféleképpen láttam 2016-ban és másképp látok ma. Ha nyolc évvel ezelőtt kérdeznek, egyértelműen Kolozsvár lett volna a válaszom. Akkor az tűnt logikus érvnek, hogy Sepsiszentgyörgyön a tömbmagyarság sokkal könnyebb helyzetben van, kulturális téren aligha szenved bármilyen jellegű hiányt. Közel nyolc év után – de főleg az utolsó években – kezdtem megérezni, miért fontos az itteni jelenlét. Az intézet stratégiai fontossága, biztos hídfőállása akkor kezdett tudatosulni bennem, amikor elkezdtünk Brassóval, Nagyszebennel, Temesvárral dolgozni, amit innen kiválóan meg lehet valósítani. Nyilván nemcsak Csíkszeredában vagy Székelyudvarhelyen vannak programjaink, azt a területet amúgy is nagyon jól lefedi a csíkszeredai főkonzulátus, ahol mindig van kulturális vénájú attasé. A mi igazán nagy fontosságú területünk a korábban említett irányba húzódik, és mindig felháborodom, amikor kizárólag számokban mérnek bennünket. Ha egy fogarasi programon megjelenik húsz szórványnéző, közöttük olyanok, akik már magyar órákra járnak, az semmivel sem kisebb jelentőségű, mint egy főtéri nagykoncert csápoló ezrekkel. Leginkább olyan irányú bővítésre szavaznék, hogy legyen magyar kultúrintézet Kolozsváron is. Ily módon nagyon jó hidat lehetne építeni a Budapest, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Bukarest vonalon.

– Akadnak olyanok, akik azt tartják, hogy Szebeni Zsuzsának mindenről Bánffy Miklós vagy Szilvássy Karola jut az eszébe. Fontosnak tartja kivédeni a hasonló „vádakat”, vagy büszkén vállalja?
– Ezek a kérdések olyankor jönnek fel, amikor valamilyen határ­területen vagy poénból sütöm el ezeket a párhuzamokat. Többnyire megkeresem a közös pontokat, legutóbb Berde Amál esetében. Bánffy tárgyalási képességei zseniálisak voltak, a diplomáciai tárgyalások során olyan eszközöket is bevetett, amelyek másnak talán eszébe sem jutottak volna. Az első világháború után például mindenkit foglalkoztatott az orosz hadifoglyok kérdése, de senki nem mert Csicserinnel, a szovjet külügyi népbiztossal tárgyalást kezdeményezni. Bánffy három napon át az operáról beszélgetett vele, amiben otthon volt, és Csicserin is otthonosan mozgott a témában, míg végül felhozta a hadifogoly-kérdést. Hogy mit nevezhetünk megoldásnak, más kérdés, de érdemi módon képes volt felvetni a témát. A román király esetében is akad hasonló példa, Benkő Samu mesélte egy alkalommal, hogy Bánffy gyönyörűen felszerszámozott lovat ajándékozott a királynak, ezáltal tudott érdemi tárgyalásokat megindítani. Azt tartom, ebben a Bethlen Gábor-i hagyományokat folytatta, nekem, pályája kutatójának pedig mindig öröm volt, ha hasonló jelenségekre bukkantam. Ezzel együtt igyekszünk változatos programokat biztosítani, a magyar népmese napja ugyanolyan szerepet kap, mint mondjuk a Kormos István-évforduló, vagy hogy a képzőművészet pillanatnyi helyzete milyen viszonyt teremt Felvidék, Budapest és Erdély között.

– A Székely Nemzeti Múzeumban március végéig látogatható a Bánffy Miklós és Kós Károly világa című kiállítás. Melyek voltak azok a közös dolgok, amelyek egymás mellé állították az erdélyi magyarság e két hatalmas egyéniségét?
– Mindketten azon ritka emberek közé tartoztak, akik Trianon után nem mentek el Erdélyből, illetve elmentek, de aztán hazajöttek. A színház, az irodalom, az iskolaszervezés, az egyházi kérdések területén nagyon együtt gondolkoztak. A Trianon utáni összezáráskor bizonyára felmérték – különösen Kós Károly –, melyek azok az erők, akikre számíthatnak. Nyilván talált a szó közöttük a művészeti elképzeléseken túl is. Kedvelték egymás társaságát, sok találkozásukról tudunk. Bánffy nagyon türelmetlen ember volt, aligha töltött volna sok időt olyan emberrel, aki számára nem nagyon fontos. Az úgynevezett származásbeli különbségek sem akadályozták őket. Kós Károly rendkívül nagy tisztelettel közeledett, érződött az arisztokrácia iránti tisztelet, ugyanakkor nem sok olyan Bánffy-levelet láttam, amelyben kedves barátom szerepelt megszólításként. Kós Károlynak viszont többet is így címezett.

 

Szebeni Zsuzsa
Kolozsváron született, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem irodalom–filozófia szakán végzett. 1992-ben a Magyar Hírlap újságíró-stúdiójában újságírást tanult, majd a budapesti Kommunikációs és Kereskedelmi Fő­iskolán művészeti menedzsment szakon diplomázott. Közel húsz éven át az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referense, ez idő alatt több mint 25 vándortárlat anyagának kutatásában, kiállításában vállalt szerepet, ezek közül a legjelentősebb a Bánffy Miklós-kiállítás. Számos írást és színháztörténeti kötetet publikált, 2015-ben kutató munkájáért Bánffy Miklós-díjjal jutalmazta az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. 2016 óta a sepsiszentgyörgyi Magyar Kulturális Központ vezetője. 2023-ban a Bánffy Miklós és Kós Károly világa című jubileumi, a két személyiség születése 140., illetve 150. évfordulója alkalmával készült kiállítást szervezte meg, valamint annak katalógusát hozta létre. Két fiú édesanyja.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1522
szavazógép
2024-02-23: Kultúra - Nagy B. Sándor:

Találkozás a Kovács ikrekkel

Kovács Dominik és Kovács Viktor Jégtorta című darabjából készült a Tamási Áron Színház legújabb előadása, melyet a Kamarateremben mutatott be a társulat. Ehhez a premierhez kapcsolódik az a múlt kedden tartott közönségtalálkozó, ahol két sepsiszentgyörgyi középiskola, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a Plugor Sándor Művészeti Líceum érdeklődő diáksága ismerkedhetett meg a magyarországi fiatal szerzőpárossal, akik elsősorban írói tevékenységükről, de magánéletükről is készséggel meséltek a résztvevők kérdéseire válaszolva.
2024-02-23: Közélet - :

Gondozzuk közösen a lakónegyedi zöldövezeteket (Önkormányzati szemle)

Melegszik az idő, közeleg a tavasz, és egyre több időt töltünk a szabadban. Fehérlik már a hóvirág a kertek alatt, és a napsugarak más hagymás virágokat is felszínre csalogatnak. Ilyenkor mintha egy varázs­ütésre életre kelnének a kertek, zöld területek, közterek. Sepsiszentgyörgy is új arcát mutatja, virágba borulnak az utcák, parkok, terek és a tömbházak által közrezárt kis zöldövezetek.