Székely szabadság napjaIdén is lesz nagygyűlés Marosvásárhelyen

2024. február 26., hétfő, Belföld

Idén is megszervezi megemlékező nagygyűlését és felvonulását március 10-én, a székely szabadság napján Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – ismertette a szervezet elnöke. Izsák Balázs kifogásolta, hogy a láttamozó bizottság pénteki ülésére nem engedték be a szervezőket.

  • Fotó: Facebook / Székely Nemzeti Tanács
    Fotó: Facebook / Székely Nemzeti Tanács

Az SZNT elnöke elmondta: pénteken először fordult elő a marosvásárhelyi rendezvény történetében, hogy a szervezőket és a sajtót nem engedték be a hatóságok képviselőiből álló láttamozó bizottság ülésére, holott az elmúlt években részt vettek a találkozókon. Mint mondta, a jogszabályok szerint a láttamozó bizottságnak módjában áll megváltoztatni a nyilvános rendezvény bizonyos elemeit a szervezők beleegyezésével. „Ha mi nem vagyunk ott, akkor hogyan lehet kérni a beleegyezésünket?” – tette fel a kérdést az SZNT elnöke. Közölte, hogy írásbeli tájékoztatást fog kérni a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az ügyben.

Izsák Balázs rámutatott: a székely szabadság napi rendezvényt előzetes bejelentés alapján lehet megtartani, melyet az SZNT már tavaly tavasszal megtett a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban. Az engedélyt megadott határidőn belül megtagadhatták volna, amire nem került sor, így a bizottság már csak a rendezvény bizonyos elemein változtathat a szervezők beleegyezésével.

Az SZNT előzetes bejelentésében a gépkocsiforgalom lezárását is kérte, ha ezt jóváhagyják, akkor a felvonulás résztvevői az úttesten vonulhatnak. Ellenkező esetben a járdára szorulnak, amire az elmúlt években kétszer volt példa, legutóbb tavaly – emlékeztetett Izsák Balázs. Elmondta: a korábbi években a csendőrség is egyeztetésre hívta a szervezőket a rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében. Tavaly azonban „engedélyező hatóságként” lépett fel, és hat nappal a rendezvény után büntető jegyzőkönyvet állított ki Izsák Balázs nevére „tiltott rendezvény megtartása miatt”. Az SZNT-elnök ezt megóvta a marosvásárhelyi bíróságon, és alapfokon megnyerte a pert. Az ítélet érvénytelenítette az 1000 lejes bírságot. Izsák Balázs elmondta: idén is számít hasonló eljárásra. „Most is ugyanaz a csendőrparancsnok akadályozta meg, hogy bemenjünk a gyűlésre” – mondta a láttamozó bizottság pénteki ülésére utalva.

Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester úgy nyilatkozott: a csendőrség kérésének tett eleget, amikor az ülésen csak a bizottság tagjai – a polgármester, a főjegyző, a csendőrség és a rendőrség képviselői – vehettek részt. „A szervezők részvétele a láttamozó bizottság ülésén szokásjog volt Marosvásárhelyen, de nem volt törvényes” – idézte az Agerpres a polgármestert. Továbbá elmondta, a rendezvény megtartását útlezárások nélkül hagyták jóvá, így a felvonulás résztvevőinek a járdán kell haladniuk.

Az SZNT március 10-én évente megtartja Marosvásárhelyen a székely szabadság napját, ahol kiáltvány elfogadásával a román törvényhozás és a nemzetközi közösségek felé közvetíti a székelyföldi autonómiaigényt. A szervezet a napokban felhívással fordult a székelyföldi magyar polgármesterekhez, kérve, hogy március 10-én tűzzék ki a polgármesteri hivatalok és közintézmények épületeinek homlokzatára a székely zászlót. „Románia alkotmányának 6. cikkelye elismeri és szavatolja a kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére. A székely zászló kitűzése alkotmányos jog, amellyel legalább a székely szabadság napján élni kell” – írták. Hozzátették: az idei választási évben a székely zászló kitűzése a székely-magyar választók felé is ösztönző lehet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2024-02-26: Szabadidő - :

Mit süssünk ma? (Kakaós csiga)

Hozzávalók: 1750 g liszt, 1 mokkáskanál só (15 g), 150 g cukor, 170 g sütőmargarin, 2 db tojás, 100 g élesztő, 4 dl tej, 1 kg margarin, 40 dkg cukor, 10 dkg kakaópor.
2024-02-26: Belföld - :

Koalíciót kötne az RMDSZ-szel az Erdélyi Magyar Szövetség

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) helyi választási koalíciókat is kötne az RMDSZ-szel a helyhatósági választások előtt – jelentette ki Zakariás Zoltán pártelnök.