Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké tegnap a magyar Országgyűlés. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, tegnap az Országgyűlés 134 igen, 5 nem szavazattal megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnöknek, aki március 5-én lép hivatalba.
A képviselők a szavazás előtt elfogadták Novák Katalin lemondó nyilatkozatát, az államfői teendőket ideiglenesen Kövér László házelnök látja el.
Bizalmat szeretne építeni az előítéletektől mentes kölcsönös meghallgatás és megértés révén – mondotta az eskületételt követő beszédében Sulyok Tamás. Kiemelte, bizonyos hatáskörökben – például a kitüntetések, a kegyelmezés esetén – a lehető legszélesebb transzparencia híve.
Az új államfő azt ígérte, a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek méltányos kiegyenlítésén fog munkálkodni.
Azt mondta, az állam, a nemzet létének alapfeltétele a kölcsönös bizalom az egyének és társadalmi csoportok között egyaránt. Az előítéletektől mentes kölcsönös bizalom a nemzet egységének alapja – tette hozzá.
Sulyok Tamás közölte azt is, számára alapvető fontosságú alkotmányos alapérték a nemzeti alkotmányos identitás és a népszuverenitáson alapuló államiság.
„A nehézségekkel küzdők, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek vagy magukról gondoskodni nem képesek, a szenvedők, az idős, a beteg, a magányos emberek mindig számíthatnak figyelmemre és támogatásomra” – hangsúlyozta.
Mint ismert, Novák Katalin február 10-én jelentette be lemondását. A volt köztársasági elnök azután került a támadások kereszttüzébe és indult ellene baloldali lejáratókampány, miután nyilvánosságra került, hogy tavaly tavasszal kegyelemet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének.
Megszavazták Svédország NATO-csatlakozását
A képviselők 188 igen és 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül hagyták jóvá a csatlakozási jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényt.
Az eddig semleges észak-európai állam – Finnországgal együtt – az orosz–ukrán háború 2022-es kitörését követően kérte felvételét a katonai szövetséghez. Svédország akkor válik taggá, amikor a csatlakozási okiratát letétbe helyezi az Amerikai Egyesült Államok kormányánál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.