Óriási füst terjengett Kézdivásárhely és Szentkatolna között kedden este, vélhetően szándékos gyújtogatás áldozatává vált a nagyjából a borvíztöltödével szemben elterülő nádas. A tűzoltóság kivonult, a terepviszonyok miatt azonban nehezen ment az oltás.
Látványosak voltak a kedden 19 és 20 óra között fellobbanó lángok, a füst és az eget megfestő tűz a légvonalban két-három kilométerre lévő Csernátoni útról is látszott, ugyanis onnan riasztottak, azt gondolva, hogy valamelyik negyedik emeleti tömbházban lobbant lángra egy lakás vagy a tető. Mint kiderült: a Kézdivásárhely és Szentkatolna között lévő nádmező égett több szakaszban, a fortyogói legelőkkel határos területen.
A helyszínre kivonult tűzoltóság oltotta a lángokat, amennyire lehetett: a terepviszonyok miatt autójuk a megyei úton állt, a nádast az úttól elválasztó szántóföldön járművel nem tudtak átkelni. Bár hivatalos információkat a hatóság nem osztott meg a sajtóval a tűzeset kapcsán, az a laikus számára is feltűnő volt, hogy a száraz növényzet több különálló tűzfészek körül lángolt, a két település között és Szentkatolna határában is.
Amint arról korábban beszámoltunk, pár napja Kézdiszentkereszten repült a piros kakas – egy csűr égett le. Akkor is olyan erőssége volt a tűznek, hogy a lángokat még Kézdialmásról is látták.