Új feladatot kapott Demeter Szilárd

2024. március 1., péntek, Világfigyelő

Demeter Szilárd nyerte a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói tisztségére kiírt pályázatot – jelentette be Csák János miniszter. A Petőfi Irodalmi Múzeum jelenlegi vezetője március 6-ától látja el új feladatát, és célja Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ néven egy több jelentős múzeumot koordináló intézményt létrehozni.

Demeter egy Kossuth rádiónak adott interjúban kiemelte: a koordinált együttműködéssel azt kell elérni, hogy az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum közösen tudjon olyan közönségszolgálatot végezni, olyan múzeumpedagógiát és tudás­átadást művelni, amely a magyar nemzeti kulturális identitást egységében képes megmutatni.

Hozzátette: nem szereti a művészeti életre az elmúlt évtizedekben jellemző gettólogikát, amely szerint külön vannak az írók, a képzőművészek, a zenészek, és nehéz az átjárás közöttük. Ez nem tesz jót, mert a kultúra egységes egész – mutatott rá.

A Magyar Nemzeti Múzeum nem egy poros tárgyakat őrző intézmény, hanem tudásközpont, és ennek a tudásnak a sokszínűségét, egységét, komplexitását megmutatni jó feladat – hangsúlyozta.

A jövőt tekintve azt szeretné a legjobban, hogy „ha bárkit megkérdezünk az utcán, tíz magyarból tíz egész pontosan meg tudja fogalmazni, hogy mi a Magyar Nemzeti Múzeum és miért érdemes oda bemenni”.

A forradalminak nevezett pályázatára vonatkozó kérdésre Demeter Szilárd kifejtette: 1802-ben Széchényi Ferenc gróf felajánlotta a magyar nemzetnek a könyvgyűjteményét. Ekkoriban írta meg Kazinczy a pályaművét, amelyben a magyar nyelv alkalmassága mellett érvel a közigazgatás és a művészetek nyelveként, ez abban az időszakban született, amikor Bécs germanizálni akarta birodalmát.

Tehát volt egy nyelvi fordulat, és az anyanyelvi kultúra kicövekelése elkezdődött – emlékeztetett Demeter Szilárd, hozzáfűzve: amikor L. Simon László főigazgató távoztakor a Magyar Nemzeti Múzeum identitása körüli beszélgetések megkezdődtek, arra kereste a választ, hogy ha most alapítanának egy nemzeti múzeumot, akkor az miről szólhatna. Kiemelte: mindarról szól, ami most szerteszét, a gyöngeség állapotában, különböző intézményekben van kiszervezve. „Az én forradalmi javaslatom arról szólt, hogy állítsuk vissza egységbe azt, amit eredetileg is úgy alapítottak” – mondotta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2024-03-01: Belföld - :

Csökkentenék a kiadásokat

A Nemzeti Liberális Párt és a szenátus elnöke, Nicolae Ciucă tegnap Romanban kijelentette, hogy a kormány a költségvetési kiadások csökkentésére készül, és az intézkedéseket meg fogják vitatni a koalícióban.
2024-03-01: Világfigyelő - :

Vlagyimir Putyin évértékelője: A NATO csapásra készül orosz területek ellen

Alig két héttel az orosz elnökválasztás előtt tartotta meg évértékelő beszédét Vlagyimir Putyin orosz elnök, és mindössze egy nappal a nemrégiben váratlanul elhunyt orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij temetése előtt. Évek óta először nyugati újságírókat is meghívtak, de kérdezni nem lehetett. Az elnöki beszédet hatalmas kivetítőkön is követni lehetett az utcákon, illetve több mint egy tucat város mozijaiban ingyen vetítették.