Alig két héttel az orosz elnökválasztás előtt tartotta meg évértékelő beszédét Vlagyimir Putyin orosz elnök, és mindössze egy nappal a nemrégiben váratlanul elhunyt orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij temetése előtt. Évek óta először nyugati újságírókat is meghívtak, de kérdezni nem lehetett. Az elnöki beszédet hatalmas kivetítőkön is követni lehetett az utcákon, illetve több mint egy tucat város mozijaiban ingyen vetítették.
Oroszország kész a párbeszédre az Egyesült Államokkal a stratégiai stabilitásról – jelentette ki Vlagyimir Putyin az orosz parlamentben tartott beszédében. A Gazeta tudósítása alapján ez az első alkalom, hogy az elnök határozottan nyitottnak tűnt a tárgyalásokra az amerikaiakkal.
Putyin hangsúlyozta, a „különleges hadműveletet” az oroszok nagy többsége támogatja, mert Oroszország jogos harcot vív a szuverenitásért és biztonságért, azt pedig nem engedi meg senkinek, hogy beleavatkozzon a belügyeibe.
Meglátása szerint a nyugati államok azt a „badarságot” terjesztik, hogy Oroszország készül megtámadni Európát. „A NATO-erők arra készülnek, hogy csapást mérjenek területünkre, és ehhez a rendelkezésükre álló leghatékonyabb erőket használják fel. Bármely ország, amely megtámadja Oroszországot, a sorsa tragikusabb lesz, mint bármi, amivel Oroszországnak szembe kell néznie” – fenyegetőzött Vlagyimir Putyin. Az orosz stratégiai nukleáris erők teljes készültségben vannak – jelentette ki Putyin, aki ettől függetlenül ostobaságnak és hazugságnak nevezte azokat a nyugati véleményeket, amelyek alapján Oroszország megtámadná Európát.
Szuverén, erős Oroszország nélkül nincs tartós világrend. Az oroszok elleni fóbia viszont Nyugaton elvette a politikai döntéshozók józan eszét – szögezte le Putyin, aki bejelentette egy nemzeti program elindítását is, amely a családokat segíti, adókedvezményeket és egyéb támogatásokat tartalmaz annak érdekében, hogy a sokgyermekes családok sokasodjanak Oroszországban. Emellett a mélyszegénységben élők száma csökkentésének és a várható élettartam növelésének stratégiájáról is megosztott néhány részletet.